F1: nincs többé Marussia, a csapat neve Manor Racing

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.19. 19:03
A 2015-ös idényt pont nélkül záró F1-es csapat bejelentette, hogy 2016-ban Manor Racing néven indul az F1-ben. A Ferrariról Mercedes-motorra váltó csapat még nem nevezte meg pilótapárosát.

A 2014-ben Marussia néven pontot szerző csapat tavaly félig áttért a Manor elnevezésre, ilyen néven emlegette magát sajtóközleményeiben és a közösségi oldalakon.

Ahhoz azonban, hogy megkapja a 2014-es eredményekért járó jutalmat, hivatalosan meg kellett tartania a Marussia nevet, így a FOM közvetítésein és a hivatalos eredménylistákon a Marussia-Ferrari név szerepelt.

Mostantól martad a Manor, vagyis Manor-Mercedes. Az istálló 2010 előtt ezen a néven adta le nevezését az FIA-nak, de Virgin, majd Marussia lett belőle.

A Williamsszel szakmai együttműködést kezdő istálló főtervezőnek alkalmazta Nikolasz Tombaziszt, a Ferrari korábbi főtervezőjét. A csapat február 22-én, az első barcelonai teszt napján mutatja be új kocsiját.

Legfrissebb hírek

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
1 perce

Zajlik a munka, a csapatok kezdik belakni a Hungaroringet

F1
2 órája

Antonelli 45 pontos előnnyel, csúcsformában érkezik a Magyar Nagydíjra

F1
4 órája

A Mercedes elismerte, hogy az övé a legerősebb motor – a Red Bull azonnal reagált

F1
20 órája

Kimi Antonelli 19 évesen rendíthetetlennek tűnik – a Belga Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
Tegnap, 15:31

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04

Antonelli nyert Leclerc és Verstappen előtt; Russell kiesett a spái versenyen

F1
2026.07.19. 16:30

Öt versenyző kapott rajtbüntetést a Belga Nagydíjra

F1
2026.07.19. 14:12