F1: itt a megoldás? A Red Bull saját motorral folytatná

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 13:37
null
A Red Bull-istálló a saját kezébe veheti a sorsát
Új megoldást talált a Red Bull-istálló a motorszállítási problémái megoldására, de ehhez a Renault segítségére is szüksége lesz: a tervek szerint a csapat megvásárolná a francia gyár legújabb erőforrását, majd házon belül fejlesztené tovább.

Brit szaklapok szerint a Red Bull tervének központi szereplője Mario Illien, a korábbi F1-es Mercedes-motorok atyja, akinek Ilmor-vállalatából alakult ki Brixworthben a Mercedes mostani motorfejlesztési központja.

Illien hónapokkal ezelőtt csatlakozott a Renault F1-es programjához, de a franciák állítólag nem hallgattak a szakemberre, hanem saját fejlesztési terveiket valósították meg. A Red Bull most azt tervezi, hogy a Renault legújabb motorját, amely először a jövő hét végi Brazil Nagydíjon kerül az autókba, egy az egyben felvásárolják, és Illien vezérletével, teljesen más néven fejlesztik tovább.

A motor ezután lehet névtelen, de az is előfordulhat, hogy Infinitire keresztelik át. Kicsit hasonlítana a projekt arra, mint amikor a Renault 1997 után távozott az F1-ből, és a Flavio Briatore vezette Mecachrome fejlesztette tovább az erőforrásokat.

Ehhez kell a Renault jóváhagyása is, de csábító lehet az ajánlat, hiszen a Red Bull így sokkal többet fizetne a motorért, mint eredetileg. Illien szerint megvalósítható a terv, a labda a Renault térfelén pattog – ha a most a Lotus-istálló felvásárlásának utolsó simításait végző Carlos Ghosn vezérigazgató rábólint a tervre, megmenekül a Red Bull.

Legfrissebb hírek

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
1 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik