F1: a McLaren nem tudja, mikor tér vissza Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.14. 09:45
A McLaren-istálló az Ausztrál Nagydíj szombati napján előállt azzal a közleménnyel, amellyel Fernando Alonso barcelonai tesztjének másnapján kellett volna. Azaz kijelentették, sejtelmük sincs arról, mi okozta a balesetet, és lehet, hogy soha nem is fog kiderülni. Azt nem tudják megmondani, Alonso mikor ül autóba legközelebb.

Alonso a közösségi oldalakon többször isjelezte, teljes erőbedobással készül a március végi Malajziai Nagydíjra, de spanyol sajtóhírek szerint addig nem akar visszaülni a McLaren-Hondába, amíg a csapat nem magyarázza meg neki, mi okozta február 22-i balesetét Barcelonában.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) is vizsgálja a balesetet, de jelezte, nincs időhöz kötve, mikor ad ki jelentést róla.

„Alapos vizsgálataink után kijelenthetjük, biztosan nem az autó műszaki hibája okozta a balesetet. A Fernandón végzett orvosi vizsgálatok sem mutattak ki semmiféle abnormális jelenséget, visszamenőleg sem – állt a balesetet az első nyilatkozataiban még a nagy szélre fogó csapat szombati közleményében. – Ezt a két tényt ismerve kijelenthetjük, nem tudni, mi okozhatta a balesetet. Továbbra is együttműködünk az FIA-val és Fernando orvosaival, de nem mi döntünk arról, mikor ül vissza az autóba. Tudomásunk szerint jól van, edz, és amint lehet, visszaülne a McLaren-Hondába. Talán mondanunk sem kell, hogy mi is ezt szeretnénk.”

Ron Dennis csapatelnök is elismerte a napokban, hogy rosszul fogalmazott Barcelonában, amikor azt mondta, Alonso nem kapott agyrázkódást, ám szerinte talán sohasem derül ki a baleset valós oka. Jenson Button elmondta, a Honda százszázalékosan kizárta az áramütés lehetőségét.

A McLarennél állítólag évi 40 millió dollárt kereső Alonsóról sokan megjegyezték, biztosan nem bánja, hogy nincs ott az alakulattal Melbourne-ben, hiszen a McLaren-Honda a mezőny leglassúbb autója, s az utolsó sorból várja a vasárnapi rajtot.

Alonso mindenesetre a McLaren teljesítményéről egy szót sem írt ki a Twitterre, legfrissebb videójában reflexjátékot játszik a Batak gépen.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
2 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
3 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
4 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
7 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
8 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
9 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
9 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
10 órája
Ezek is érdekelhetik