F1: egyre „őszintébb” a Mercedes, de mi lesz Alonsóval?

Vágólapra másolva!
2015.02.23. 11:51
null
A Mercedes még takargatja valós erejét, de már egyre inkább sejtjük, mire lesz képes – csapatszinten címvédést gyanítunk <br />(Fotók: Action Images, AFP))
Nico Rosberg vasárnap egy közepesen kemény gumikon futott gyors körrel megmutatta, hogy hiába reménykednek a Mercedes riválisai, az „ezüstnyilak” továbbra is messze a mezőny előtt járnak. Ráadásul a német még nem is teljesen elégedett az autójával. A McLarennél sokkal inkább indokolt az óvatosság, de most nem is a Honda-motoros autó sebessége vagy megbízhatósága a téma, hanem Fernando Alonso furcsa balesete, amelyet követően kórházba került. Jobban van, de agyrázkódása miatt kétséges, hogy tesztelhet ezen a héten.

 

Bár az első barcelonai teszt négy napjából hármat is a Lotus zárt az időlista élén, egyik rivális sem az arany-fekete autóktól retteg a 2015-ös idény előtt. A tréning záró napján Nico Rosberg a közepesen kemény gumikkal felszerelt Mercedesszel csak 254 ezreddel maradt el Romain Grosjean szuperlágy gumis legjobbjától, pedig a két gumikeverék között két másodperc is lehet az időkülönbség – a lágyabbik javára.

Azaz a Mercedes a jerezi titkolózás után kezdi megmutatni, hogy azoknak van igazuk, akik szerint egy tél alatt képtelenség ledolgozni a különbséget. Rosberg, aki óvatosan beszél a riválisokról a tesztelés alatt, cseppet sem volt elragadtatva autója teljesítményétől.

KÖRÖK, KILOMÉTEREK BARCELONÁBAN
körkm
Max Verstappen 223 1038
Danyiil Kvjat
216 1005
Daniel Ricciardo
202 940
Lewis Hamilton
201 935
Nico Rosberg
197 917
Carlos Sainz Jr. 188 875
Sebastian Vettel 181 842
Valtteri Bottas 178 828
Pastor Maldonado 173 805
Marcus Ericsson
166772
Kimi Räikkönen
164763
Sergio Pérez 155 721
Felipe Nasr 152 707
Felipe Massa
143665
Romain Grosjean 111 516
Fernando Alonso 79 367
Jenson Button 45 209
Nico Hülkenberg
36
167
TESZTPILÓTÁK
Pascal Wehrlein
161
749
Susie Wolff
86
400
Jolyon Palmer
77
358

„Kérdés, mi a meggyőző teljesítmény? Ha csak a számokat nézzük, hol tartottunk korábban, akkor nem annyira meggyőző – mondta a 2013-ban ugyanitt 1:20.130-as kört futó Rosberg. Tavaly a téli tesztek során nem járt Barcelonában a mezőny, két éve viszont teljesen más szabályok alapján építették meg az autókat. – Egyre jobbak vagyunk, szerintem gyors autónk lesz. Nehéz tesztnap volt, nagyon szeles volt az idő, ritka, hogy ennyire tanácstalan vagyok egy tesztnapon. A szél miatt minden menet, minden kanyarvétel más volt. összevissza fújt a szél. Nagy baj azonban nincsen, jól alakul a felkészülés.”

A vasárnapi tesztnap után mindenki Fernando Alonsóért aggódik, a spanyolt kórházba kellett szállítani, miután a McLaren-Hondájával a falnak ütközött. Bár látszólag nem esett nagy baj a kocsin, egyes számítások szerint 30 G-s erő hatott becsapódáskor a spanyolra, ami megmagyarázza agyrázkódását, amely miatt erősen szédült a baleset után, és elsősegélyben kellett részesíteni.

„Nem ment gyorsan, 150 kilométer per órás lehetett a sebessége, amikor hirtelen a fal felé húzta a kocsiját. Furcsa volt” – mondta utóbb Sebastian Vettel, aki a McLaren mögött haladt a baleset pillanatában.

„Nem érezte rosszul magát a baleset előtt. Normálisan zajlott a teszt, aztán jött a baleset, amelynek hatására megszédült – mondta Luis Garcia Abad, Alonso menedzsere a Marcának. – Jól van, jobb a kedve, a kórházban fekszik, otthonosan érzi magát.”

Alonso koponyájában a CT-vizsgálat nem mutatott ki sérülést, óvatosságból éjszakára megfigyelésre a kórházban tartották.

„Fernando balesetéhez hasonló bármikor megtörténhet a teszteken. Szerencsére jól van, de agyrázkódást szenvedett, ilyen esetben előírás, hogy éjszakára a kórházban tartsák – mondta Éric Boullier, a McLaren csapatfőnöke. – A hármas kanyar után hagyta el a pályát az autó, a falnak csapódott. A kocsi nem sérült meg különösebben, ám hosszasan vizsgálgatnunk kellett, mi történt, így Jenson Buttont már nem tudtuk vasárnap a pályára küldeni. Nehéz hetünk volt, de a jövő héten visszatérünk, és keményebben készülünk, mint valaha.”

Hogy Alonsóval vagy nélküle a volánnál, egyelőre természetesen nem lehet megmondani, hiszen az agyrázkódás súlyosságától függően kéthetes pihenőt is elrendelhetnek a sérültnek.

Fernando Alonso „ránk ijesztett” vasárnap, de szerencsére már jobban van – kérdés, tesztelhet-e a héten?
Fernando Alonso „ránk ijesztett” vasárnap, de szerencsére már jobban van – kérdés, tesztelhet-e a héten?
KÖRÖK, KILOMÉTEREK CSAPATONKÉNT
kör km
Mercedes 446 2076
Red Bull-Renault
418 1945
Toro Rosso-Renault 411 1913
Williams-Mercedes 407 1891
Lotus-Mercedes 361 1680
Ferrari
345 1605
Sauber-Ferrari 318 1480
Force-India-Mercedes*
304
1415
McLaren-Honda 124 577

Ami a többi csapatot illeti, a Lotus élvezi a Mercedes-motor nyújtotta előnyöket, de a Renault-val maradó Red Bull és Toro Rosso sem panaszkodhat, kilométerek tekintetében csak a Mercedestől kaptak ki a négy nap során, és sikeres versenyszimulációkon is túl vannak, ami tavaly ilyenkor elképzelhetetlen volt.

A Ferrari és a Sauber nem tudta megközelíteni jerezi „dominanciáját”, sebességben és megtett kilométerek terén is a középmezőnybe került a két csapat (a svájciak hétfőn is tesztelnek, filmforgatási napot tartanak a pályán). Persze könnyen lehet, hogy a Ferrari most ért programjának kevésbé látványos részéhez – de az is elképzelhető, hogy az aerodinamika terén az élmezőnytől évek óta elmaradó Scuderia hiányosságai Barcelonában sokkal jobban kiütköztek, mint Jerezben.

A hivatalos gumiszállító Pirelli, amely bejelentette, hogy a 2015-ös Magyar Nagydíj névadó szponzora lesz, részletes kimutatást végzett a barcelonai tesztről.

A tavalyi tesztidényben csapatonként engedélyezett 135 készlet gumi helyett az idén már csak 110-110 szett áll az istállók rendelkezésére a téli időszakban. A barcelonai tesztre 398 készletet szállítottak az olaszok, ebből a csapatok 261-et használtak fel, összesen 3134 kört megtéve a Circuit de Barcelona-Catalunyán. A legtöbbször a közepesen kemény került az autókra, majdnem a felhasznált abroncsok fele, 126 szett.

A Lotus gyors a Mercedes-motorral, biztosan előrelép tavalyi eredményeihez képest
A Lotus gyors a Mercedes-motorral, biztosan előrelép tavalyi eredményeihez képest
KÖRÖK, KILOMÉTEREK MOTORONKÉNT
kör km
Mercedes 1518 7066
Renault 829 3858
Ferrari 663 3086
Honda 124 577

A leghosszabb etapok guminként. Szuperlágy: 5 kör (Felipe Nasr, Sergio Pérez, Pascal Wehrlein). Lágy: 16 (Valtteri Bottas). Közepesen kemény: 24 (Max Verstappen). Kemény: 27 (Bottas). Intermediate: 7 (Sebastian Vettel). Téli kemény, amelyet csak a téli teszteken használnak – tartós, de hamar üzemi hőfokra melegszik: 14 (Jolyon Palmer). Kísérleti közepes a téli keményhez hasonlóan jelöletlen: 14 (Daniel Ricciardo). Az esőgumikat nem használták.

Folytatás csütörtökön, újabb négy nap vár a mezőnyre Barcelonában. Ezt követően pedig következik a március 15-i Ausztrál Nagydíj.


A LEGGYORSABB KÖRÖK BARCELONÁBAN
1. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:24.067 4. szuperlágy
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:24.321 4. közepes
3. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:24.348 3. szuperlágy
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:24.574 2. lágy
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:24.584 2. lágy
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:24.672 2. lágy
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes* 1:24.702 2. szuperlágy
8. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:24.739 3. szuperlágy
9. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:24.923 2. közepes
10. Daniil Kvyat orosz Red Bull-Renault 1:24.941 4. lágy
11. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:24.956 4. szuperlágy
12. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:25.345 4. lágy
13. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:25.604 4. szuperlágy
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:25.961 2. lágy
15. Jolyon Palmer** brit Lotus-Mercedes 1:26.280 2. lágy
16. Sebastian Vettel német Ferrari 1:26.312 4. lágy
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:26.340 3. lágy
18. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes* 1:26.591 4. lágy
19. Pascal Wehrlein** német Force India-Mercedes* 1:27.333 3. szuperlágy
20. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:28.182 1. közepes
21. Pascal Wehrlein** német Mercedes 1:28.489 1. kemény
22. Susie Wolff** brit Williams-Mercedes 1:28.906 1. közepes
*2014-es autó. **tesztpilóta

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik