F1: nem lesz Dél-koreai GP, Katar Bahrein miatt marad ki

2014.12.13. 10:12
Bár bekerült a Formula–1 2015-ös versenynaptárába a Dél-koreai Nagydíj, Bernie Ecclestone szerint szinte biztosan nem rendezik meg. A katari nyomásnak ellenáll az F1, hiába akar futamot az arab ország.

Nagy meglepetésre a Dél-koreai Nagydíj is bekerült az F1 hivatalos 2015-ös naptárába, de oda tettek mellé egy csillagot, miszerint nem hivatalos, hogy lesz is.

„A dél-koreaiakkal eredetileg megkötött szerződésünk még él, de ahogy tavaly nem tudták megrendezni, úgy az idén sem fogják, szerintem nem is akarják. Azért tettük be a futamot a naptárba, mert ez a kötelességünk, így nem tudnak beperelni minket” – mondta Ecclestone.

Az FIA hivatalos év végi díjátadó ünnepsége a héten Katarban volt, az arab ország nyilvánvalóan azért lobbizik, hogy futamot rendezhessen.

„Beszéltem a dohai vezetőkkel, elmagyaráztam nekik, ahhoz, hogy futamuk legyen, a többi rendező jóváhagyása is szükséges. Bahreinnel kell megegyezniük, de ez nem sikerült. Tudták, hogy csak akkor lehet futam, ha Bahrein belemegy, de ez ki van zárva” – mondta Ecclestone.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
13 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
14 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
15 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
17 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35