F1: a Ferrari megválik görög főtervezőjétől (is) - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.09. 08:44
Egyre hangosabbak a pletykák arról, hogy folytatódik a tisztogatás a Ferrari F1-es csapatánál, méghozzá felelős beosztásokban. A legfrissebb hírek szerint a Scuderia megválik görög főtervezőjétől, Nikolasz Tombazisztól és Pat Frytól, aki az előző szezonban lejjebb került az istálló ranglétráján. A Mercedest nemrég elhagyó Bob Bell érkezhet.

Tombazisz a már a Mercedesnél dolgozó Aldo Costa előléptetése után, 2006-ban lett a Ferrari főtervezője. Bár Fernando Alonso az ő irányítása alatt kétszer is közel került a vb-cím megszerzéséhez, a csapat valójában lassan egy évtizede nem tudott olyan autót építeni, amely egyértelműen a legjobb lett volna a mezőnyben.

A 2015-ös autó alapjait is Tombazisz fektette le, a távozása után a projektet az eleje óta felügyelő Simone Resta lenne a főtervező, de csak átmenetileg, amíg nem érkezik egy nagyágyú valamelyik riválistól.

A korábban a technikai igazgatói tisztséget betöltő Fry szerepe James Allison egy évvel ezelőtti szerződtetése után csökkent, s most végleg távozhat Maranellóból.

A Ferrari körülbelül 60 új szakember felvételét hajtja végre a 2015-ös szezon rajtjáig, az első igazán nagy név az érkezők között Bob Bell lehet, a Mercedes egyik sikerkovácsa Flavio Briatore elbocsátását követően a Renault csapatfőnöke volt.

Legfrissebb hírek

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
4 órája

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
2026.08.31. 16:26

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48

Az Alpine kitart a Gasly, Colapinto páros mellett – hivatalos

F1
2026.08.27. 13:38

Imolában rendezhetik a szezonzárót – sajtóértesülés

F1
2026.08.26. 18:51

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

Száz ember ellen áll ki gokarttal Verstappen Silverstone-ban

F1
2026.08.25. 18:19

Stella: Norris világbajnokhoz méltó módon vezet

F1
2026.08.25. 14:28