F1: a McLaren december 1-jéig nem jelenti be Alonso érkezését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.18. 20:27
A McLaren-istálló legkorábban december 1-jén jelenti be, kik versenyeznek nála a 2015-ös idényben – adta hírül az F1-es csapat keddi közleményében.

A csapat az idényzáróra való összpontosítással, illetve az azt követő tesztnapok fontosságával magyarázta, hogy december 1-je előtt nem hirdeti ki 2015-ös felállását. Ezzel nemcsak Fernando Alonso mclarenes szerződésének kihirdetése, hanem a Ferrari Sebastian Vettel érkezéséről szóló bejelentése is csúszik.

Pedig a McLarennél – azt követően, hogy Sergio Pérezt tavaly kellemetlen helyzetbe hozták kirúgásának késői bejelentésével – korábban azt mondták, az idény vége előtt bejelentik, melyik pilótájukra nem számítanak 2015-ben, hogy legyen lehetőség új állást keresnie.

A McLarentől származó hír az is, hogy az Abu-dzabi Nagydíjat követő kedden és szerdán a kollektív teszten újra beveti a múlt pénteken kipróbált McLaren-Hondát.

Legfrissebb hírek

A Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül a Kanadai Nagydíjra

F1
2026.05.15. 09:49

Verstappen szerint a 2027-re tervezett szabályváltozások sem lesznek elegendők

F1
2026.05.11. 13:23

Az Audi F1-es bemutatóautóját láthatták az érdeklődők a Széchenyi István Egyetemen

F1
2026.05.09. 00:23

Jelentős változtatások jönnek a motorszabályokban 2027-ben

F1
2026.05.08. 18:19

A Red Bull felkészül Verstappen távozására is: Piastrit szemelte ki utódnak – sajtóhír

F1
2026.05.07. 15:25

Rossz irányba vitte el, Hamilton távol marad a szimulátortól a Kanadai GP előtt

F1
2026.05.06. 11:45

Elhunyt a legidősebb Formula–1-es pilóta

F1
2026.05.06. 11:26

Miamiban nem Russell volt Antonelli fő riválisa – bajban a csapattárs?

F1
2026.05.05. 14:10
Ezek is érdekelhetik