A második szabadedzés is a Hungaroring királyáé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 13:58
null
Hamilton úgy kezdett az első nap, ahogy az egy négyszeres Magyar GP-győztes pilótához illik (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Magyar Nagydíj első szabadedzéséhez hasonlóan a másodikon is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, megelőzve csapattársát, Nico Rosberget. A két Mercedest, amelynek fölényét a Hungaroring hepehupás aszfaltja sem tompítja, Sebastian Vettel és Fernando Alonso követte az időlistán, a délelőtti harmadik Kimi Räikkönen a 6. lett.

 

Tényleg a Ferrari a második erő a Hungaroringen, vagy felzárkózik a Red Bull és a Williams? – tettük fel a kérdést a második szabadedzés előtt, és kilencven perc után meg is kaptuk rá a választ. Igen is, meg nem is. A délelőtti harmadik és negyedik hely után a maranellóiak egy negyedik és egy hatodik helyet tudtak felmutatni (Fernando Alonso ezúttal megelőzte Kimi Räikkönent), amivel megint jobbak voltak a Williamsnél, és – a helyezési számok összegét nézve – ugyanúgy szerepeltek, mint a Red Bull.

A 29. MAGYAR NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Hamilton jó úton az ötödik magyar győzelme felé
2. szabadedzés: A második szabadedzés is a Hungaroring királyáé
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Hol lenne favorit Hamilton, ha nem a Magyar Nagydíjon?

Utóbbi csapat Daniel Ricciardo hetedik és Sebastian Vettel harmadik helyével jelentkezett a második gyakorláson. Vettel tehát mindkét ferrarist megelőzte a napos, száraz időben rendezett edzésen, Alonsóra több mint három, Räikkönenre több mint hat tizedet verve.

Akivel Vettel sem tudott elbánni, az a Mercedes, amely a papírformának megfelelően nagy fölénnyel uralta a második szabadedzést is. A négyszeres Magyar Nagydíj-győztes Lewis Hamilton ezúttal sem ismert tréfát egyik kedvenc pályáján, úgy végzett az élen, hogy 0.238 mp-et vert legnagyobb vetélytársára, a világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosbergre. Vettelnél meg 0.629 másodperccel volt gyorsabb.

Úgy néz ki tehát, a Mercedest a Hungaroringen sem lehet megfogni.

A Ferrari, a Red Bull, a Williams vagy esetleg más azért még megmutathatja.

MAGYAR NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:24.482 átlag: 186.685 km/ó 38 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:24.720 0.238 mp h. 38
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:25.111 0.629 33
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:25.437 0.955 26
5. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:25.580 1.098 34
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:25.730 1.248 30
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:25.983 1.501 29
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:25.999 1.517 37
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:26.234 1.752 33
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:26.402 1.920 18
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:26.689 2.207 42
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:26.703 2.221 37
13. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:26.789 2.307 39
14. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:26.919 2.437 41
15. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:27.013 2.531 39
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:27.019 2.537 40
17. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:27.021 2.539 14
18. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:27.480 2.998 32
19. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:28.370 3.888 35
20. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:28.469 3.987 26
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:28.586 4.104 35
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:29.036 4.554 34

A 2. SZABADEDZÉS PERCRŐL PERCRE

15.30 Vége a második szabadedzésnek, akárcsak délelőtt, ismét Hamilton volt a leggyorsabb Rosberg előtt. Az utolsó szűk negyven percben nem történt változás az első tíz között, amelynek sorrendje ekképpen fest a két Mercedes-pilóta után: Vettel, Alonso, Magnussen, Räikkönen, Ricciardo, Bottas, Button és Massa.

15.24 Hamilton megtöri a csendet, no nem a pályán, hanem az éterben, a szó szoros értelmében: fékhibára (az első fékkel akadt gondja) panaszkodik a rádión.

Békés körözés zajlik ezekben a percekben.

15.10 Húsz perccel a leintés előtt Hamilton, Rosberg, Vettel, Alonso, Magnussen, Räikkönen, Ricciardo, Bottas, Button és Massa az első tíz sorrendje. Nem várható nagy tűzijáték már, nagydíj-szimuláció folyik az aszfaltcsíkon.

15.07 Button talán mutat valamit? Semmit, marad a kilencedik.

15.03 Kellemes „mezőnyautózás” után Rosberg a pályán, de nem szakítja meg magát, így Hamilton ideje sincs veszélyben.

14.52 Alighogy leírjuk 14 óra 50-es bejegyzésünket, Fernando Alonso megfutja a legjobb körét, és már ő a negyedik a két ezüstnyíl és Vettel mögött. Alonso mögött Magnussen, és utána következik a másik vörös autóban Räikkönen. Az első tízet még Ricciardo, Bottas, Button és Massa egészíti ki. A Williams brazilja eddig szinte észrevétlen a Hungaroringen. Az ő esetében lehet, hogy ez pozitívum…

14.50 Hol vannak a Ferrarik? Itt! Az eddig nem sokat mutató Kimi Räikkönen a negyedik helyre zárkózik fel, igaz, Alonso csak a 14. helyen tanyázik ebben a pillanatban.

14.49 Hamilton kint marad, körözik rendületlenül. Nem hiába: 1:24.482 percre javítva megerősíti az első pozíciót. Az ideje csaknem másfél másodperccel jobb a – szintén első helyet érő – délelőtti eredményénél.

14.45 Ugye, megmondtuk: visszaállt a világ rendje, elöl a két Mercedes, Hamilton, Rosberg sorrendben.

14.42 Rosberg kint és ismét gyors körön, és 1:25 perc alá szorítja a legjobb időt. (Az első gyakorláson Hamilton 1:25.814 perccel végzett az élen.)

14.39 Alaposan megváltozott a sorrend az elmúlt öt percben, amelyet a két Mercedes a boxban töltötte. Vettel száguldott az élre 1:25 perces idővel, a második helyre csapattársa, Daniel Ricciardo jött fel, a harmadikra meg Bottas. Hamilton már csak a negyedik, Rosberg pedig az ötödik. Lesznek még ők előrébb is.

14.34 Hülkenberg nem lankad, és 1:26.789 perccel megint megjavítja a saját legjobbját, ami azonban nem változtatja meg a helyezését.

14.30 Sőt. Fél óra gyakorlást követően már a negyedik a McLaren dánja, akinek az első szabadedzés is elég jól sikerült Mogyoródon. Jól megy az északi versenyzőknek, a finn Valtteri Bottas is az első tízben momentán. Hülkenberg 1:26.870-et autózva a harmadik pozícióban, a két Mercedes mögött.

14.26 Magnussen, aki a kavicságyba sodródását követően meglátogatta a szerelőit, a hetedik helyre tornássza fel magát.

14.23 Hamilton mögött Rosberg, csaknem fél másodperces hátránnyal, majd Vettel, Alonso, Bottas, Massa, Ricciardo a sorrend.

Az aszfalt hőmérséklete 56 fokosra melegszik, a levegő ugyanakkor már csak 26 fokos, harminc fok tehát az eltérés.

14.17 Vettel gyors körön, olyannyira, hogy megelőzi Rosberget, de a következő percben már a másik mercedeses, Hamilton vezet (1:26.161). Alig két perc alatt 1 szekundumot javult a legjobb idő.

14.16 1:27.112-vel Nico Rosberg átveszi a vezetést Alonsótól. Lewis Hamilton egyelőre csak a tizenkettedik.

14.13 Az élen immár Fernando Alonso 1:27.199 perccel, mögötte Sebastian Vettel, Jenson Button, Hülkenberg, Danyiil Kvjat és Maldonado. Sokan csúszkálnak, és hagyják el az aszfalt szegélyét, szerencsére azonban nincs baleset.

14.10 Maldonado kicsúszik, aztán megpördülve jön vissza az aszfaltcsíkra, sárga zászló, de nincs nagyobb baj. Hülkenberg ez idő alatt megelőzte őt, most már az övé a legjobb idő.

14.07 Nico Hülkenberg az első, aki 1:30 alá furakszik a második tréningen. Aztán Pastor Maldonadóé már a legjobb idő: 1:28.751. Közben Kevin Magnussen látogatja meg a kavicságyat rövid időre.

14.05 A svéd kis híján kicsúszott a 2-es kanyarban, de még idejében korrigált.

14.01 Max Chilton jött ki elsőként. Aztán Marcus Ericsson következik.

14.00 Elindult az óra, egyelőre mindenki a boxokban.

13.55 Továbbra is remek az idő a Hungaroringen, az aszfalt 54, a levegő 27 fokos, szinte szélcsend van.

AZ 1. SZABADEDZÉS

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj első szabadedzésén, amelyet szikrázó napsütésben tartottak meg a Hungaroringen. A második helyen a papírformának megfelelően csapattársa, Nico Rosberg zárt, míg a 3. Kimi Räikkönen, a negyedik Fernando Alonso lett. Az ötödik Sebastian Vettel 1.4 másodpercre volt már a Magyar Nagydíjat eddig négyszer megnyerő Hamiltontól.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 9 9 190
2. Lewis Hamilton 5 8 8 176
3. Daniel Ricciardo 1 4 8 106
4. Fernando Alonso 1 10 97
5. Valtteri Bottas 3 9 91
6. Sebastian Vettel 2 7 82
7. Nico Hülkenberg 10 69
8. Jenson Button 1 6 59
9. Kevin Magnussen 1 7 37
10. Felipe Massa 4 30
11. Sergio Pérez 1 6 29
12. Kimi Räikkönen 6 19
13. Jean-Éric Vergne 3 9
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 4 6
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 366
2. Red Bull-Renault 188
3. Williams-Mercedes 121
4. Ferrari 116
5. Force India-Mercedes 98
6. McLaren-Mercedes 96
7. Toro Rosso-Renault 15
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik