F1: Súlyos következményei lennének az ütközésnek - Lauda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.25. 12:29
Niki Lauda attól tart, hogy ha Nico Rosberg és Lewis Hamilton összeütközik a Monacói Nagydíj 14 órakor esedékes rajtjánál, menthetetlenül megromlik a kapcsolatuk egymással, és akár még az istálló vezetőségével is. Német sajtóhírek szerint Hamiltonnak a Spanyol Nagydíj után bocsánatot kellett kérnie Rosbergtől és a csapattól, mert meg nem engedett eszközökkel védekezett. Rosberg elfogadta a bocsánatkérést, de a két pilóta már nem beszél egymással.

Hamiltonnak a Spanyol Nagydíj után bocsánatot kellett kérnie csapatától és Nico Rosbergtől, mert a barcelonai verseny hajrájában olyan beállításokra tekerte a Mercedesét, amelyre nem kapott engedélyt a mérnökétől, és amellyel könnyebben maga mögött tartotta a felzárkózó Rosberget. A német Auto Motor und Sport információi szerint ugyanezt Rosberg is megtehette volna, de ő hallgatott a mérnökére, és az alap beállításokon tette meg az utolsó köröket.

Rosberg elfogadta Hamilton bocsánatkérését, ami annak fényében furcsa, hogy a monacói időmérőt követően Hamilton elutasította Rosbergét, és meg van győződve róla, hogy csapattársa szándékosan csúszott meg a hajrában, hogy sárga zászlókkal akadályozza meg mások gyors körét.

A német lap szerint a két versenyző nem beszél egymással, teljesen megromlott kettejük viszonya. Niki Lauda, a csapat elöljárója tisztában van a helyzet súlyosságával.

„A Bahreini Nagydíjon látott csatájukat követően mondtam, hogy ha ez így megy tovább, logikus, hogy előbb-utóbb ütközni fognak, ez egy ilyen sport, a nagy számok törvénye ezt diktálja – mondta az háromszoros világbajnok osztrák. – Ha Monacóban a rajtnál összeütköznek, visszafordíthatatlanul megromlik kettejük viszonya, és az is előfordulhat, hogy egyikük a vezetőséggel is tarthatatlan viszonyba kerül. Ezt nem fogadhatjuk el. Próbálunk beszélni velük, de igazából csak abban bízhatunk, hogy Monacóban az egyetlen ütközési pont a rajt lehet, máskor nem kerülhetnek elég közel egymáshoz. A rajtnál pedig Nico sokkal jobb helyzetből indul, előrébb áll, és nagyon hamar a célegyenes végéhez ér."

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
7 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
4 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
4 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
8 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
Tegnap, 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
Tegnap, 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55