Rosberg megcsúszott, az övé a pole Monacóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.24. 13:55
null
Nico Rosbergé a pole, de riválisainak miatta nem volt esélyük javítani az utolsó körükben (Fotók: Action Images)
Nico Rosberg idén másodszor legyőzte Lewis Hamiltont időmérő edzésen: a Mercedes német pilótája a harmadik szakasz elején gyorsabb volt csapattársánál a Monacói Nagydíjon, majd a tréning hajrájában az utolsó gyors körében a Mirabeau-kanyarban megcsúszott, s az autóját a bukótérbe terelte. A sárga zászlók miatt a többiek, köztük Hamilton sem javíthatott, aki láthatóan csalódott volt a történtek miatt. Michael Schumacher 2006-ban hasonló módon szerezte meg a pole-t, őt a mezőny végére sorolták vissza. A harmadik rajtkocka Daniel Ricciardóé, a negyedik Sebastian Vettelé.

„Michael Schumacher rendkívül jó volt a lélektani hadviselésben. A csapattársaként rengeteget tanultam tőle, nagyon tanulságos éveket töltöttem el mellette. Ám Lewisszal még nem jutott el addig a pontig a küzdelmünk, hogy lelki csatákat vívjunk."

Nico Rosberg a napokban adta ezt a nyilatkozatot, és Lewis Hamiltont idézve ironikus, hogy a német Schumacher 2006-os, Rascasse-ban történt megcsúszásáéhoz hasonló hibával tette biztossá a pole pozícióját a Monacói Nagydíjon.

Rosberg állt az élen a harmadik szakaszban az utolsó mért körök előtt; Hamilton előtt haladt, de a Mirabeau-kanyarban megcsúszott és a bukótérbe kormányozta az autóját. Sárga zászlókat lengettek, a mögötte érkezők, köztük a második helyen álló brit lassított, így nem maradt esélye a rajtelsőség megszerzésére.

Összeesküvés-elmélet vagy sem, Hamilton láthatóan mérges volt kollégájára, és az edzés után a sajtótájékoztatón feltett kérdésekre válaszolva inkább megtartotta magának a véleményét, s csupán annyit mondott, hogy csapattársa ironikus körülmények között szerezte meg az idei második rajtelsőségét.

A pole pozíció Monacóban nagyon sokat ér, Rosberg tavaly simán nyert az első helyről indulva, nem véletlen, hogy az egész ügynek ekkora feneket kerít a szaksajtó.

És nemcsak a szaksajtó, a Monacói GP sportfelügyelő testülete vizsgálja Rosberg kicsúszását.

A második sor a Red Bullé, Daniel Ricciardo ismét megverte Sebastian Vettelt. A harmadik sorból a két Ferrari indul, Fernando Alonso, Kimi Räikkönen sorrendben.

Az edzés hőse Danyiil Kvjat, aki az első szakaszban összetörte az autóját, mégis a harmadikba jutott, akárcsak csapattársa, Jean-Éric Vergne.

A nagy vesztes Felipe Massa, akit az elején a Mirabeau-ban megcsúszó Marcus Ericsson terelt le a pályáról, bele a gumifalba – a brazil a 16. rajtkockából indul vasárnap a 14 órakor rajtoló 78 körös versenyen.

MONACÓI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:15.989 átlag: 158.110 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:16.048 0.059 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:16.384 0.395
4. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:16.547 0.558
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:16.686 0.697
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:17.389 1.400
7. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:17.540 1.551
8. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:17.555 1.566
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:18.090 2.101
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:18.327 2.338
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:17.846
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:17.988
13. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:18.082
14. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:18.196
15. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:18.356
16. Felipe Massa
brazil
Williams-Mercedes
idő nélkül
17. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:18.741
18. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:18.745
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:19.332
20. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:19.928
21. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:20.133
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:21.732

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSA

3. SZAKASZ

15.01 Kvjat Pérez elé került, más nem javíthatott az időeredményén. Rosberg a 2013-as Monacói Nagydíj után az idén is a pole-ban. Vissza tudott gurulni a depóba a Mercedesszel.

15.00 Rosberg a mért körét kezdve kisodródott az útról a Mirabeau-ban, sárga zászlók miatt mindenkinek lassítania kellett. A németé a pole.

14.59 Magnussen megelőzte Räikkönent, de a finn visszajött elé. A többiek szokás szerint lassabb mért körrel kezdtek.

14.57 Még egy utolsó roham következik, méghozzá a kifejezetten a 3. szakaszra kapott abroncsokon. Ezeken javíthat a „hátsó” ötös is.

Sebastian  Vettel előtt jó esély nyílt arra, hogy megszerezze idei első pole  pozícióját, de végül csak a 4. lett
Sebastian Vettel előtt jó esély nyílt arra, hogy megszerezze idei első pole pozícióját, de végül csak a 4. lett

14.55 Ricciardo majdnem egy másodpercet javított az előző szakaszban elért eredményéhez képest, a többiek az élmezőnyben fél másodpercet, Hamilton csak 3 tizedet. Räikkönen, Vergne, Magnussen, Pérez és Kvjat elmaradt korábbi legjobbjától.

14.54 Ricciardo 1:16.384-gyel az élen, de nem sokáig: Rosberg 1:15.989-et ment, Hamilton 1:16.0-t. Vettel elmaradt Ricciardótól, de bejött a két Ferrari elé.

14.53 Vergne 1:18.0130-cal az élen.

14.52 Pérez 1:18.3-mal, Räikkönen 1:18.1-gyel kezdett.

14.50 Már mindenki a pályán.

14.48 A szakasz kezdetekor nem volt nagy igyekvés. Pérez 40 másodperccel szakasz kezdete után ment ki.

A két-két Mercedes, Red Bull, Ferrari és Toro Rosso mellett Magnussen és Pérez az első tízben. A Toro Rosso zseniális, főleg Kvjat, aki nagyot pördült az első szakaszban.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Vergne 1:17.557 1. Hamilton 1:16.354
2. Rosberg 1:17.678 2. Rosberg 1:16.465
3. Hamilton 1:17.823 3. Vettel 1:17.074
4. Alonso 1:17.853 4. Alonso 1:17.200
5. Button 1:17.890 5. Ricciardo 1:17.233
6. Ricciardo 1:17.900 6. Räikkönen 1:17.398
7. Räikkönen 1:17.902 7. Kvjat 1:17.594
8. Magnussen 1:17.978 8. Magnussen 1:17.609
9. Pérez 1:18.108 9. Vergne 1:17.657
10. Massa 1:18.209 10. Pérez 1:17.755
11. Grosjean 1:18.335 11. Hülkenberg 1:17.846
12. Vettel 1:18.383 12. Button 1:17.988
13. Bottas 1:18.407 13. Bottas 1:18.082
14. Hülkenberg 1:18.432 14. Grosjean 1:18.196
15. Maldonado 1:18.585 15. Maldonado 1:18.356
16. Kvjat 1:18.616 16. Massa
idő nélkül
17. Gutiérrez 1:18.741
18. Sutil 1:18.745
19. Bianchi 1:19.332
20. Chilton 1:19.928
21. Kobajasi 1:20.133
22. Ericsson 1:21.732

14.42 Lejárt az idő, vége a gyors köröknek, a 11. helytől lefelé Hülkenberg, Button, Bottas, Grosjean, Maldonado, Massa a sorrend.

14.41 Vergne, bár az első szakaszban elért körét nem tudta megjavítani, bejött a 8. helyre. Vettel 7 tizedre megközelítette Hamiltont.

14.39 Rosberg 1:16.465-re javított, Hamilton 1:16.354-gyel felülmúlta. Ricciardo a 3. helyen 9 tizedre van a két Mercedestől.

14.38 Pérez javított, Button a kiesők között átmenetileg. Hamilton és Rosberg újabb gyors körön, nagyon gyorsak.

14.36 Vettel közölte a rádión, hogy valami gondja van.

14.35 Vettel feljött a 4. helyre. Massa előtt Vergne, Pérez, Bottas, Grosjean és Maldonado kieső helyen.

14.33 Vettel is a pályán, lassú körrel kezdett, ahogy a Mercedesek szokták. Alonso visszaelőzte Räikkönent.

14.32 Räikkönen megelőzte Alonsót, ő a 3. Közben egy Ferrari-legenda, Jean Alesi a helyszínen – Gerhard Berger felkérte a franciát, hogy egy 1988-as Ferrarit kormányozzon június végén az Osztrák Nagydíj betétprogramjában, de Alesi nemet mondott, mert el van törve a karja.

14.31 Ricciardo, Alonso, Magnussen mögöttük a sorrend.

14.30 Rosberg 1:16.682-t, Hamilton 1:16.717-et ment. A németé a hétvége leggyorsabb köre.

14.29 Lassú körökkel kezdett a két Mercedes, Hülkenberg 1:17.931-gyel az élen. Ricciardo máris gyorsabb nála, 1:17.769-et ment.

14.27 Hét autóval (a hat kieső plusz Massa) kevesebb van a pályán, mint az első szakaszban, sokkal könnyebb a helyzet a forgalom szempontjából.

14.25 Ismét Rosberg az első a pályán, mögötte Hamilton. Szuperlágy gumik az „ezüstnyilakon”. Csak a két Mercedes és a két Red Bull nem hasznát szuperlágyakat az első szakaszban.

Massa nélkül, 15 autóval folytatódik az időmérő. Bottas új orrkúpot kapott a Williams garázsában.

1. SZAKASZ

Ericsson és Massa autója is kint maradt a pályán, a brazil hiába jutott tovább, nem vehet részt a 2. szakasz küzdelmeiben.

14.19 Lejárt az idő, a két-két Sauber, Marussia és Caterham esik ki. A sárga zászlók miatt nem lehetett már javítani.

14.18 Ericsson és Massa koccant a Mirabeau-kanyarban. A svéd elmérte a féktávot, és kivezette a brazilt.

Massa ráfaragott az Ericssonnal történt ütközésre, csak a 16. helyről indul
Massa ráfaragott az Ericssonnal történt ütközésre, csak a 16. helyről indul

14.17 Vergne a Toro Rossóval szuperlágy gumikon az élre állt.

14.16 Alonso és Räikkönen is szuperlágyakon, a finn feljött az 5. helyre. Hamilton abszolút rekordot ment az első szektorban, de a végén beragadt az egyik Marussia mögé.

14.14 Hamilton 1:18 alatt, de maradt a második helyen. Button és Magnussen is bejött 1:18 alá, igaz, a szuperlágy gumikon.

14.12 Szuperlágy gumikat kaptak a McLarenek.

14.11 Hülkenberg, Chilton, Pérez, Kobajasi, Ericsson és Kvjat a kieső helyeken, Bianchi a 16.

14.10 Ricciardo a 3. a lágy gumikon, Vettel a 6. helyen. Grosjean és Alonso van közöttük.

61. MONACÓI NAGYDÍJ
A helyszín: Circuit de Monaco
A pálya hossza: 3340 méter
Kanyarok száma: 19 (7 bal és 12 jobb)
A verseny hossza: 78 kör (260.520 km)
Gumitípusok: lágy, szuperlágy
Körrekord: 1:13.532 (Kimi Räikkönen, McLaren, 2006)
Tavalyi pole pozíció: 1:13.876 (Nico Rosberg, Mercedes)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:16.577 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Nico Rosberg (Mercedes), 2. Sebastian Vettel (Red Bull), 3. Mark Webber (Red Bull)
Eddigi versenyek Monacóban: 60
Győzelmek a pole-ból: 27
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Olivier Panis (1996) 14.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso 2, Räikkönen, Vettel, Button, Hamilton, Rosberg

14.09 Közben Grosjean a harmadik a szuperlágyakon. Ricciardo feljött az 5. helyre, Vettel is gyors körön már.

14.08 A két Mercedes mögött Maldonado, Massa, Sutil, Magnussen, Gutiérrez a sorrend, a Lotus és a Sauber már a szuperlágyakon ment.

14.06 Rosberg 1:17.678-ra javított, Kvjat az alagút kijáratánál megcsúszott, az autó orrát a szalagkorlátnak csapta, de vissza tudott kecmeregni a boxba.

14.05 Rosberg másodikra 1:17.938-at ment, Hamilton 8 tizeddel marad el tőle.

14.04 A Mercedesek lassú körökkel kezdtek, melegítik a gumikat. Maldonado az élen 1:20.045-tel, Hamilton 1:22.8-at, Rosberg 1:25.2-t ment.

14.03 A két Red Bull kivételével mindenki a pályán.

14.02 A Mercedesek lágy gumikon vannak kint.

Rosberg és Hamilton a mezőny élén – nagyon fontos a jó időzítés az első szakaszban, hiszen 22 versenyző lehet egyszerre a pályán, és nagyon könnyű forgalomba kerülni.

14.00 Bianchi a szabadedzésen elért 17. helyezésével bejelentkezett egy 2. szakaszbeli eredményért, vajon most is elég gyors lesz-e a Marussia?

13.59 Érdekes, hogy bár hét ágra süt a nap, a szél miatt a hőmérséklet nem emelkedett meg délutánra, sőt 18 fokra esett vissza. Az aszfalt viszont 42 fokos, közel a duplája annak, mint amit a szabadedzés elején mértek.

13.55 Tavaly Rosberg 1:13.876 perces körrel szerezte meg az első rajthelyet. A szabadedzéseken a tavalyihoz képest 2.4 másodperc volt a csapatok lemaradása.

13.54 A mezőnyből eddig Fernando Alonso indult egynél többször a pole-ból Monte-Carlóban, a spanyol 2006-ban és 2007-ben is megszerezte az első rajtkockát. Rajta kívül Räikkönen, Massa, Vettel, Button és Rosberg volt rajtelső, Hamilton, akárcsak két hete Spanyolországban, az első rajtelsőségét szerezheti meg ezen a helyszínen.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 4 4 4 100
2. Nico Rosberg 1 5 5 97
3. Fernando Alonso 1 5 49
4. Sebastian Vettel 1 4 45
5. Daniel Ricciardo 1 3 39
6. Nico Hülkenberg 5 37
7. Valtteri Bottas 5 34
8. Jenson Button 1 2 23
9. Kevin Magnussen 1 2 20
10. Sergio Pérez 1 4 20
11. Kimi Räikkönen 4 17
12. Felipe Massa 2 12
13. Romain Grosjean 1 4
13. Jean-Éric Vergne 1 4
15. Danyiil Kvjat 3 4
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 197
2. Red Bull-Renault 84
3. Ferrari 66
4. Force India-Mercedes 57
5. Williams-Mercedes 46
6. McLaren-Mercedes 43
7. Toro Rosso-Renault 8
8. Lotus-Renault 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik