F1: Räikkönen a monacói sportfelügyelőkre panaszkodik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.26. 09:04
Kimi Räikkönen szerint a Monacói Nagydíj sportfelügyelő testülete nem éppen a legjobban végezte a munkáját vasárnap. A Ferrari finn pilótája azután lett a 12. a hercegségben, hogy a 3. helyről kiütötte az egyik lekörözött Marussia.

Räikkönent a verseny után a sportfelügyelők elé hívták, s bár azt hitte, Max Chilton esetének tárgyalása során idézik be sértettként, kiderült, nem ez a téma volt napirenden, hanem az, hogy gyomorrontás miatt lemaradt a pilóták szokásos verseny előtti parádéjáról.

„Senki sem beszélt a biztonsági autós időszakban történt incidensről, amíg fel nem hoztam a témát – mondta Räikkönen. – Az ember néha nem is sejti, miért hívják oda. A Marussia-incidens tönkretette a versenyemet, de az senkit sem érdekelt. Csak amiatt faggattak, miért nem voltam ott a pilóták parádéján. Rosszul voltam, nem is értem, miért ebből lett nagy sztori, miért nem abból, hogy megfosztottak a dobogós helyezéstől.”

A finn végül figyelmeztetést kapott, de nem a pilótaparádé elszalasztása miatt, hanem mert kilökte Kevin Magnussent. Végül Chilton is figyelmeztetésben részesült.

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
21 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik