F1: Domenicali Vettelt is felhívta, miután lemondott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.22. 18:10
Először beszélt a Ferraritól való távozása után Stefano Domenicali volt csapatfőnök, aki elárulta, a lemondását követően nemcsak Fernando Alonsóval és Kimi Räikkönennel beszélt, hanem Sebastian Vettellel is.

„Hogy kikkel beszéltem? Ábécésorrendben mondom: Alonsóval, Räikkönennel és Vettellel. Kimi és Fernando igaz barátom, nagyon sajnálom, hogy nem értünk el jobb eredményeket együtt – mondta Domenicali egy olasz interjúban. – Hogy Vettelt miért hívtam? Azt nem árulom el, derítsék ki!"

Domenicali elmondta, kizárta a világából az F1-et, a Spanyol Nagydíjat nem nézte, és lehet, hogy a Monacói GP-t sem tekinti meg. Michael Schumacher is szóba került.

„Ha Michael 2008 és 2013 között nálunk versenyzett volna, biztosan nyertünk volna vébét. Ne értenek félre, Alonsónak 2010-ben és 2012-ben is meg kellett volna nyernie" – mondta Domenicali, hozzátéve, szívesen dolgozna később az F1-ben, de a Ferrari egyik riválisánál sem fogadna el állást.

Utódjáról, Marco Mattiacciról azt mondta: „Egyetlen kérdést sem tett fel. Ez jó, örülök, hogy nincs szüksége tanácsra…”

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
18 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik