F1: elutasították a költségvetési plafon tervét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.07. 09:10
A Formula–1-es csapatok lemondtak arról, hogy jövőre vagy akár később is bevezessék a költségvetési plafont. Erről Jean Todt, az FIA elnöke beszélt Bahreinben.

„Amikor korábban beszéltünk az istállók költségvetésének korlátozásáról, az összes csapat lelkesedett érte, de a stratégiai csoport tagjai már ellenzik az ötletet – mondta Todt a Red Bullt, a Ferrarit, a Mercedest, a Williamst, a McLarent és a Lotust magába foglaló, a szabályalkotásban aktív szerepet vállaló csoportra hivatkozva. – A gazdasági jogok tulajdonosa egyetért velük, ez a 18 szavazatból 12 nemet jelent, így nem lehet bevezetni. Ez puszta matematika, elbúcsúzhatunk a költségvetési határ ötletétől. Kicsit csalódott vagyok, mert csökkenteni kell a költségeket, de most az a feladatunk, hogy ezt más, technikai szabályok alakításával érjük el."

Közben a Pirelli is jelezte, hogy nem hisz a gumimelegítő köpenyek 2015-ös betiltásában, amiről szintén megegyeztek korábban a csapatok.

„A jelenlegi méretű abroncsokkal nehéz lenne elérni azt, hogy gumimelegítő nélkül működjenek. A hőmérsékletbeli különbségek miatt így könnyen luftballonná válhatnak az abroncsok, ami veszélyes. Ehhez több idő kellene" – mondta Paul Hembery.

Legfrissebb hírek

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
4 órája

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
4 órája

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
5 órája

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
5 órája

Magyar Péter: Szeretnénk, ha minél több magyar látogatna ki a Magyar Nagydíjra

F1
6 órája

Norris magabiztos sikert aratott Verstappen és Antonelli előtt; Piastri kiesett a Hungaroringen

F1
8 órája

Nálunk forgat a Trónok Harca sztárja, Liam Cunningham – eljött megnézni az F1-es Magyar Nagydíjat

F1
8 órája

Malajzia rendezi az idei Bahreini Nagydíjat – hivatalos

F1
11 órája