F1: Schumacher alszik, nem tűnt furcsának - Massa

Vágólapra másolva!
2014.02.21. 12:37
Felipe Massa, a Formula–1-es Williams-istálló brazil pilótája, aki 2006-ban Michael Schumacher csapattársa volt a Ferrarinál, a múlt héten meglátogatta a franciaországi kórházban kómában fekvő hétszeres világbajnokot. Massa a bahreini teszt helyszínén beszélt a december 29-én síbalesetet szenvedett korábbi csapattárásról.

„Mindig derűlátó vagyok, ilyen az alaptermészetem. Láttam, beszéltem hozzá, elmondtam neki mindent, ami Jerezben történt, meséltem az új csapatomról, és többször is megkértem, hogy ébredjen fel. Hinnünk kell benne, hogy ez megtörténik. Michael nagyon erős ember, remélem, fel fog ébredni, és még élvezni tudja az életet. Michael alszik, nem tűnt furcsának, teljesen normális volt. Ha beszélünk hozzá, a szája mozog, de nem csak a szája. Jó volt ránézni, de nem az én tisztem az, hogy ennél többet mondjak” – mondta Massa, aki ma délután a pályára hajtott a Williams-Mercedesszel. A teszt élő tudósítását (képekkel és nyilatkozatokkal) ide kattintva tekintheti meg. Massa, aki ma délután a pályára hajtott a Williams-Mercedesszel. A teszt élő tudósítását (képekkel és nyilatkozatokkal) ide kattintva tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik