F1: nem a motorok miatt lassabbak az idei autók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.06. 18:52
null
Az első teszten jócskán lassabbak voltak az autók (Fotó: Reuters)
Bár a jerezi Formula–1-es teszt után a versenyzők elismerték, hogy lassabbá váltak az autók a tavalyiaknál (erről a tavalyinál öt másodperccel gyengébb időeredmények is tanúskodtak), Andy Cowell, a Mercedes motorfejlesztésért felelős igazgatója elismerte, hogy ez nem a hajtóműveken múlik, az 1.6 literes turbómotorok ugyanis az energiaátalakítókkal együtt erősebbek a tavalyi idényig használt 2.4 literes szívómotoroknál.

Cowell a német Auto Motor und Sportnak adott nyilatkozatában azt mondta, az energiaátalakítók által nyert plusz 160 lóerő nélkül is eléri a motor teljesítménye a 700 lóerőt, ami százzal több annál, amit eddig a Renault kommunikált (a Ferrari nem adott ki adatokat erről).

Cowell azt is elmondta, hogy a motorok valóban nem közelítik meg a percenkénti 15 ezres fordulatot, a fogyasztási korlátozás miatt inkább 10 500 körül tartják.

Az autók teljesítménye inkább az aerodinamikai korlátozások miatt estek vissza, a leszorítóerő 20-30 százalékkal alacsonyabb a keskenyebb első légterelők és a kipufogók diffúzoroktól távoli elhelyezése miatt, valamint a Pirelli is visszább vett, az új gumik tartósabbak, de nem tapadnak olyan jól, mint egy éve, ez újabb másodperc veszteség.

Legfrissebb hírek

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
20 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik