F1: a Lotus a héten Jerezben „teszteli” új autóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 16:24
Pénteken és szombaton a dél-spanyolországi Jerezben próbálja ki Formula–1-es autóját a Lotus-istálló, amely a múlt héten nem vett részt a csapatok kollektív tesztjén, amelyet ugyanott tartottak meg.

A Lotus hivatalosan filmforgatás céljából fog körözni Jerezben – ezt mindegyik csapat megteheti az idén, kétszer 100 kilométer erejéig, a Pirelli demo abroncsain, amelyek rosszabb minőségűek, mint a versenyekre szánt gumik.

Ha a Lotus megteszi a 100, esetleg kétszer 100 kilométernyi távot, már előrébb fog tartani, mint a múlt héten négy napon át próbálkozó Red Bull, amely 92 kilométer megtétele után hagyta el a pályát.

Az asszimetrikus orrkúpjával már az autójáról közölt grafikával nagy felhördülést keltő Lotus tesztjének a Renault-nál is örülnek, a jerezi és a bahreini kollektív gyakorlás között ugyanis ellenőrizhetik, hogy beváltak-e a múlt héten rosszul működő hajtóműn végrehajtott módosítások. A német Auto Motor und Sport szerint a Red Bull, a Toro Rosso és a Caterham néhány mérnöke is jelen lesz a teszten, hogy együtt találják ki, miképpen lehet előrelépni a jelenlegi helyzetben.

A filmforgatási alkalmak közül az idén a jerezi teszt előtt a Mercedes, a Force India és a Toro Rosso is kihasználta az elsőt.

Legfrissebb hírek

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
8 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
12 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
12 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
12 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
20 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
20 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
2025.07.30. 12:55

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
2025.07.30. 11:28
Ezek is érdekelhetik