F1: a Honda évi 100 millió eurót hozhat a McLarennek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.05. 16:45
Továbbra sem talált főszponzort a Formula–1-ben szereplő McLaren-istálló, amely a német Auto Motor und Sport szaklap szerint alulmaradhat a Lotusszal szemben a japán Sony támogatásáért vívott harcban. A Honda viszont 2015-től évi 100 millió euróval száll be a csapatba.

A Vodafone elveszítésével a McLaren évi 60millió eurónyi támogatástól esik el, amit a Sonytól remél bezsebelni a csapat. Csakhogy a PlayStationt az F1-be szánó japán márka a Lotusszal is tárgyal, és a riválistól kevesebb pénzért állítólag sokkal szimpatikusabb kampánytervet kapott, mint a Ron Dennis visszatérésével ismét merevvé váló McLarentől.

Wokingban a 2015-től a csapatnak motort szállító Honda hozhatja meg az anyagi dúskálást, a japán gyár ugyanis az ingyenes motorok mellett évi százmillió eurót tesz a csapattal közös programjába, de ennek feléből a versenyzők fizetését akarja állni – azaz 2015-ben legalább egy elitpilótát a csapatnál akarnak tudni a japánok. A jelenlegi mezőnyből ennek a kritériumnak Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen felel meg.

Legfrissebb hírek

Verstappen kergeti Russellt az élen; Norrist kiütötték az Alpine-ok – Azeri Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
20 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
21 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
23 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35