Webber: Mosolygok, mert amit tudtam, megtettem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.27. 17:25
null
Mark Webber már csak nevetni tud – a legutóbbi négy futamon Vettel 100, ő 18 pontot szerzett (Fotók: Reuters)
A legutóbbi négy F1-es futamból Indiában a harmadikat feladó Mark Webber úgy érzi, nincs miért bosszankodnia, hiszen mindent megtett, ami tőle elvárható, s nem rajta múlt a kettős győzelem. Miközben a Lotusnál Kimi Räikkönen és Romain Grosjean koccanásos jelenete és káromkodós rádióbeszélgetése miatt áll a bál, Sebastian Vettel két nagy riválisa, Lewis Hamilton és Fernando Alonso a négyszeres világbajnokot méltatja. Felipe Massa pedig brazilként azt mondta, Vettel már Ayrton Senna mellett van a legnagyobbak között.

Mark Webber a Red Bull-Renault generátorának meghibásodása miatt feladta az Indiai Nagydíjat, így meghiúsult a sorozatban negyedik világbajnoki címét megszerző csapat kettős győzelme. Az ausztrál félreállította az autóját a pálya mellett, miután szóltak neki, hogy veszélyes tovább mennie. A boxutcába visszasétálva már mosolygott, és kedélyesen nyilatkozott a verseny alatt a tévéstáboknak.

MEGROVÁS VETTELNEK, BÍRSÁG A RED BULLNAK

Az Indiai Nagydíj sportfelügyelő testülete írásbeli megrovásban részesítette Sebastian Vettelt, miután a futam (és a világbajnokság) megnyerése után nem a boxba ment a levezető köre után, hanem a célegyenesben füstölgő kerekekkel ünnepelt, és felmászott a kerítésre a pálya és a lelátó között. A Red Bull-istálló 25 ezer eurós (több mint 7 millió forintos) bírságot kapott.

„Persze, hogy mosolygok, hiszen nyugodt vagyok, mert mindent megtettem, amit ezen a versenyen lehetett – mondta Webber. – Éreztem, hogy van valami gond a váltóval, szóltam is a csapatnak, aztán úgy tűnt, megoldódik, de szóltak, hogy meg kell állnom, mert csak rosszabb lesz.”

Az ausztrál a keményebb gumikon rajtolt, az élre is állt az előtte haladók boxkiállását követően, de csak akkor lett volna esélye a győzelemre, ha Sebastian Vettel megragad a középmezőnyben. Valószínűleg Webber nem mosolygott volna, ha az élen autózik, és a győzelem felé száguld. Az ausztrál azt mondta, nem bánta meg, hogy ilyen stratégiát választott, megért egy próbát, a lágy gumik pedig az esetleges biztonsági autós időszak miatt kerültek fel az autóra a verseny közepén.

„Talán jobb lett volna a legvégére hagyni a lágy gumikat, de gondolnunk kellett a biztonsági autóra, mert ha kint maradunk, rengeteg pozíciót veszítettünk volna” – mondta Webber.

A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Red Bull-Renault 470
2. Mercedes 313
3. Ferrari 309
4. Lotus-Renault 285
5. McLaren-Mercedes 93
6. Force India-Mercedes 68
7. Sauber-Ferrari 45
8. Toro Rosso-Ferrari 32
9. Williams-Renault 1

A második helyezés így Nico Rosbergé lett, a német Vetteléhez hasonló stratégiát követve versenyzett, és a hajrában előzte meg a kopott gumikon lelassuló Kimi Räikkönent.

„A rajtom rosszul sikerült, Massa mögé kerültem, és feltartott utána. Egyszer meg tudtam előzni, de visszajött elém, így a stratégiára kellett bíznunk, amit nagyon jól megoldott a csapat. Fontos pontokat szereztünk, a Ferrarival nagyot csatázunk a konstruktőr-vébén” – mondta Rosberg. A Mercedes megelőzte a Ferrarit, négy ponttal a Scuderia előtt áll a csapat-vb-ben, s a Lotus sincs nagyon messze lemaradva.

A harmadik helyet Romain Grosjean szerezte meg, miután sikerült elég hosszúra nyújtania a verseny elején a lágy gumis etapját, és egy kiállással teljesítette a versenyt úgy, hogy a végére sem koptak el az abroncsai.

„Egy pennyt sem tettem volna arra, hogy a dobogón végzek, hiszen a legoptimistább versenyszimulációnk is a negyedik helyre hozott be. Az autó ugyanolyan jó volt, mint pénteken, és akárcsak az időmérőn, bátrak voltunk a stratégiával. Annyi a különbség, hogy most bejött” – mondta a francia, aki sorozatban a harmadik versenyen végzett dobogós helyen.

VETTEL VB-ÉVE KÉPEKBEN
VETTEL VB-ÉVE KÉPEKBEN

Felipe Massa a jó rajtja után a második helyre jött fel, de végül lemaradt a dobogóról. A brazil úgy véli, Vettel az idén felnőtt a legnagyobb legendák, Michael Schumacher és Ayrton Senna mellé.

„Seb ma odaírta a nevét, ahol a legnagyobbaké van, a sportág legendái közé került Schumacher és Senna mellé, oda, ahol a legnagyobbak vannak. Örülök a sikereinek, hiszen mindent tisztán ért el, megérdemelte, fantasztikus pilóta” – mondta Massa, akihez Fernando Alonso is csatlakozott a méltatásban.

„Elismerésem Sebastian Vettelnek, ő és csapata uralta az idény második felét, teljesen megérdemelten lett világbajnok. Az egyetlen, amit a gratuláció mellett tehetünk, hogy már a következő idényre összpontosítunk, hogy valahogy megnehezítsük a feladatát – mondta Alonso. – Nehéz arról beszélni, ki minden idők legjobbja. Sokan Ayrtont tartják a legjobbnak, pedig »csak« három világbajnoki címert szerzett. A számok alapján Schumacher volt a legjobb hét vébé-címmel és kilencvenegy futamgyőzelemmel. Nincs ezen mit vitatkozni, mégis mindenkinek megvan a maga véleménye, és ez a legszebb a sportban.”

Hamilton rémes versenyt zárt, igyekszik gyorsan elfelejteni
Hamilton rémes versenyt zárt, igyekszik gyorsan elfelejteni

A harmadik helyről induló, hatodik helyen célba érő Lewis Hamilton is úgy véli, hogy Vettel vasárnap megerősítette helyét a legendák között.

„Mindenekelőtt gratulálnék Sebastiannak, nagyon jól hangzik, hogy négyszeres világbajnok. Már korábban is a legendák közé tartozott, de most már senki sem törölheti ki onnan, ilyen fiatalon ezt elérni, egészen szenzációs. Ezt megpróbálom megmondani neki személyesen is, de azt hiszem, nem fog ráérni – mondta az angol. – Jó volt szerezni néhány pontot, de maga a verseny borzalmas volt. Néha van ilyen futam, a hátralévő három versenyen megpróbálunk javítani.”

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Sebastian Vettel nyilatkozata itt olvasható.

A Lotus-pilóták nyilatkozatai itt olvashatók.

Sergio Pérez (5.): – Végre nem üldözött a balszerencse a versenyen. Nem kérdés, hogy hatalmas nyomás nehezedett a vállaimra, de remek érzés ilyen körülmények között nagyszerű eredményt produkálni. Fantasztikus volt az utolsó körben egy manőverrel megelőzni Kimit és Lewist is. Szeretnék gratulálni Sebastiannak, az elmúlt években bizonyította, hogy nagy bajnok.
Paul di Resta (8.): – Nagyszerű, hogy sikerült pontokat szerezni a csapat hazai versenyén. Agresszív stratégiát választottunk, már az első körben lecseréltük a lágy gumikat. Az elmúlt hetekben sikerült fejleszteni az autót, hasonló teljesítményre számítok a következő versenyen is.
Adrian Sutil (9.): – A célunk az volt, hogy mindkét autóval meglegyen a pontszerzés, és ez végül sikerült is. Az egy kiállásos stratégiánk kockázatos volt, és csak a verseny alatt döntöttünk mellette. A közepes gumik remekül működtek, a lágyakra meg nagyon vigyáztam, így majdnem húsz kört meg tudtam velük tenni.
Daniel Ricciardo (10.): – Az első etapban nagyon gyorsak voltunk, akkor azt hittem, hogy előrébb is végezhetünk a tizedik helynél, de így is elégedett vagyok az eredménnyel. Nagy kár, hogy a futam végén nem tudtam megelőzni Sutilt és Di Restát. Vettel? Fenomenális, a nyári szünet óta esélyt sem adott a többieknek.
Pastor Maldonado (12.): – Megint jól sikerült a rajtom, az első körben néhány hellyel előrébb jöttem. A verseny utolsó etapjában megpróbáltam pontszerző pozícióban végezni, de nem jött össze. Remélhetőleg ez az utolsó három futamon már máshogy lesz.
Jean-Éric Vergne (13.): – A stratégiánk jó volt, és ki is fizetődött volna, ha nem vagyunk túl lassúak. Egész egyszerűen nem tudtam mit csinálni, annak ellenére, hogy mindennel megpróbálkoztam, szóval csalódott vagyok.
Jenson Button (14.): – Felejthető nap volt. Az első körben éppen kifelé jöttem a négyes kanyarból, amikor Fernando keményen megütötte az autóm jobb oldalát. Nem tudom, miért csinálta ezt, hagytam neki elég helyet. Az a baleset tönkre is tette a délutánomat, mert defektet is okozott. Gratulálok Sebnek a zsinórban megszerzett negyedik vb-címéért, nagyszerű munkát végzett a csapata.
Esteban Gutiérrez (15.): – Sajnos hibáztam a rajtnál, emiatt kaptam egy boxutcai áthajtásos büntetést. A sebesség jó volt, remek harcot vívtam Fernandóval és Romainnal, élveztem ezeket az ütközeteket. Az autó egyensúlya is jó volt, habár a verseny végén szenvedtem kicsit a lágy gumikon.
Valtteri Bottas (16.): – Az első körben csúszkált az autó, hátracsúsztam, de az első etapban jó volt a tempóm, így vissza tudtam jönni. A rádióm tönkrement, így később cseréltem kereket a tervezettnél, a második etapban pedig forgalomba kerültem, ami miatt időt veszítettünk. A versenytempónk jobb volt, mint a korábbi versenyeken, és a stratégiánk is rendben volt, csak éppen pontokat nem tudtunk szerezni.
Max Chilton (17.): – Elégedett vagyok a teljesítményemmel. Az első körben Van der Garde engem és Picet is meglökött, és láttam a visszapillantó tükörben, hogy meg is sérült az első vezetőszárnya. Eddig mindegyik versenyemet sikerült befejeznem, az lenne a legjobb, ha ezt majd Brazíliában is elmondhatnám magamról.
Jules Bianchi (18.): – Annak örülök, hogy mind a két autónk célba ért, de a saját helyezésemmel nem vagyok elégedett. A kocsi jó volt, akárcsak a stratégiánk, ami működött is volna, ha nem rontjuk el az első kerékcserét.
Nico Hülkenberg (19.): – Amikor az utolsó kanyar előtt fékeztem, valami csattant, és hirtelen nem tudtam tovább fékezni. Valami eltört a fékben. Kár, mert a nyolcadik helyen fejeztem volna be a versenyt.
Charles Pic (feladta): – A rajt után Giedo nekiment a jobb hátsó kerekemnek, defektet kaptam. Nem hibáztatom, nem volt hová mennie. Aztán a közepes keverékű abroncsokon furcsán viselkedett az autó, kiderült, hogy újra jobb hátsó defektet kaptam. Később a hidraulikai nyomás is elkezdett csökkenni, emiatt előbb nehezebb volt váltani, majd a kormánymű túlmelegedett, s a harminckilencedik körben feladtam a versenyt.
Giedo van der Garde (feladta): – Az első kanyarban Chilton nem hagyott helyet, emiatt összeütköztünk, eltört az első vezetőszárnyam és a felfüggesztésem. Így már akkor véget ért a versenyem, mielőtt az elkezdődhetett volna. Nagy kár érte, mert az autó egész hétvégén nagyon jó volt.

INDIAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (60 KÖR, 307.249 KM)
1.
Sebastian Vettel
német
Red Bull-Renault
1:31:12.187
2. Nico Rosberg német Mercedes 29.823 mp h.
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 39.892 mp h.
4. Felipe Massa brazil Ferrari 41.692 mp h.
5. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 43.829 mp h.
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 52.475 mp h.
7. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:07.988 p h.
8. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:12.868 p h.
9. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:14.734 p h.
10. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:16.237 p h.
11. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:18.297 p h.
12. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:18.951 p h.
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
14. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1 kör h.
17. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 2 kör h.
18. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 2 kör h.
19. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 6 kör h.*
*nem ért célba
FELADTA
megtett körök
Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 39
Charles Pic francia Caterham-Renault 35
Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1
Leggyorsabb kör: Räikkönen (60. kör) 1:27.679
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 10 13 15 322
2. Fernando Alonso 2 8 14 207
3. Kimi Räikkönen 1 8 14 183
4. Lewis Hamilton 1 5 14 169
5. Mark Webber 5 12 148
6. Nico Rosberg 2 3 13 144
7. Romain Grosjean 5 11 102
8. Felipe Massa 1 13 102
9. Jenson Button 12 60
10. Paul di Resta 8 40
11. Nico Hülkenberg 8 39
12. Sergio Pérez 8 33
13. Adrian Sutil 7 28
14. Daniel Ricciardo 6 19
15. Jean-Éric Vergne 3 13
16. Esteban Gutiérrez 1 6
17. Pastor Maldonado 1 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik