Formula-1: Mostantól nem segítek Alonsónak - Massa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.17. 17:17
null
Massa (balra) már nem segíti Alonsót (Fotó: Action Images)
Felipe Massa egy brazil televíziónak elmondta, mostantól csak saját magáért versenyez a Ferrarinál hátralevő időszakában, és nem fogja segíteni Fernando Alonsót. A brazil pilóta szerint a spanyol és Kimi Räikkönen között összeütközés várható a következő szezonban.

„Nem segítem mostantól Alonsót. Már péntektől a Szingapúri Nagydíjon kezdve saját magamért fogok versenyezni. Minden körben támadni fogok, eljött az idő, hogy a saját érdekeimet tartsam szem előtt" – mondta Massa a TV Globónak adott interjújában.

Mint ismert, a Ferrarinál nem hosszabbították meg Massa idény végén lejáró szerződését, helyét a következő szezontól Kimi Räikkönen veszi át.

„Kimit és Fernandót is ismerem a pályán és azon kívül is, kiváló pilótáknak tartom őket, de tartok tőle, lesznek összeütközések közöttük a csapaton belül. Mondtam a főnököknek, hogy még most vegyenek nagy levegőt, mert jövőre nehéz dolguk lesz" – tette hozzá a brazil pilóta.

Massa és Räikkönen 2007 és 2009 között voltak csapattársak a Ferrarinál:

„Biztos vagyok benne, hogy Fernando kedvel, jó a kapcsolatunk, mint ahogy Kimivel is jól kijövök, sokkal jobban, mint amikor csapattársak voltunk."

Luca di Montezemolo a La Gazzetta dello Sportban reagált Massa szavaira:

„Azt várom, hogy a fejlesztéseinknek meglesz az eredménye. Emlékeztetnék rá, hogy a Red Bullnál csak az egyik pilóta hozza az eredményeket. A csapat az utolsó méterekig segíteni fogja Alonsót, Massától is erős hajrát várok. Felipe kivételes egyéniség, remek ember. Azt mondta, hogy nem segíti Fernandót? Dehogynem fogja! A csapatot és Alonsót is segítenie kell" – mondta a Ferrari elnöke, aki szerint jót fog tenni Massának a környezetváltozás, az utóbbi időszakban ugyanis nem tudta folyamatosan hozni az eredményeket.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
20 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
23 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik