F1: Lassúbbak vagyunk a közvetlen riválisainknál - Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.21. 17:34
Fernando Alonso csalódottan beszélt a hetedik rajtkocka megszerzése után Szingapúrban, ahol bele kellett törődnie, hogy a Ferrari nem volt képes előrelépni az előre beharangozott fejlesztéseivel. Mindenesetre jó versenyben bízik.

„Egyetlen edzés sem volt ezen a hétvégén, amely után azt mondhattam volna, hogy versenyképesek vagyunk. Lassúbbak vagyunk a közvetlen riválisainknál – mondta csalódottan Alonso. – Bizonyos szempontból ez nem meglepő, több hétvégén is előfordult, hogy az időmérőn gyengébben teljesítettünk, aztán a versenyen feljavultunk, és a dobogó közelében vagy a dobogón végeztünk. Ez a célunk most is, sok pontot szeretnénk, aztán meglátjuk, hol érnek célba a riválisaink."Alonso. – Bizonyos szempontból ez nem meglepő, több hétvégén is előfordult, hogy az időmérőn gyengébben teljesítettünk, aztán a versenyen feljavultunk, és a dobogó közelében vagy a dobogón végeztünk. Ez a célunk most is, sok pontot szeretnénk, aztán meglátjuk, hol érnek célba a riválisaink."

Alonso szerint a versenystratégiáról egyelőre nehéz beszélni.

„Ez nyitott kérdés. Lépésről lépésre kell haladnunk, először a jó rajtra, majd a jó első kanyarra, utána pedig a jó első körre kell törekedni. A következő feladat, hogy frissebben tartsuk a gumijainkat, mint a riválisok. Több szempontból is nehéz a pálya, az autót és a versenyzőt is próbára teszi. Mindenképpen célba kell érnem" – mondta Alonso.

Legfrissebb hírek

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
6 órája

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
11 órája

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
16 órája

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
2026.11.02. 08:32

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
2026.11.02. 07:39