F1: Alonso „lehülyézte” a csapatát a rádión Monzában

2013.09.07. 16:12
Fernando Alonso gyakorlatilag lehülyézte csapatát a szombati időmérő edzésen. A spanyol versenyzőnek a tervek szerint szélárnyékot kellett volna kapnia Felipe Massától a hosszú egyenesekben, de a brazil túlságosan távol volt tőle, és végül jobb időt is futott, megelőzve őt. Alonso a rádión szólt be, még bőven a gyors kör előtt – az Olasz Nagydíjon olaszul a Ferrarinak Monzában, miközben Luca di Montezemolo elnök is a helyszínen tartózkodott…

Alonso a gyors köre elején arra panaszkodott, hogy Massa túlságosan elhúzott tőle. „Felipe túl gyors" – szólt az üzenet, amelyet a tévéadásban is hallani lehetett.

Még ezt megelőzően mérgesen beszélt: „Miért engedtétek, hogy annyira elhúzzon tőlem? Mekkora zsenik vagytok, mamma mia, srácok!"

A „zsenik”, mondani sem kell, ironikus volt, és még arra az esetre vonatkozott, amikor a felvezető körükben közéjük keveredett Jean-Éric Vergne. Ám azt gyorsan megoldották, és Massa elengedte a franciát.

Alonso aztán az edzés végén megköszönte Massának a segítséget, és a kamerák elé állva is visszafogott volt.

„Az elmúlt időszak közepes időmérői után elég jó eredményt értünk el, a Mercedeseket és a Lotusokat is megelőztük. Az ötödik rajthely nem rossz, legalább látom a Red Bullok hátsó légterelőjét. A lényeg, hogy a verseny elején a közelükben maradjak, és utána az időjárás is szerepet kapjon, jó lenne, ha esne – mondta Alonso, akinél rákérdeztek, mit szól az időmérő harmadik szakaszában történtekhez. – Elégedett vagyok azzal, ami a harmadik szakaszban történt."

Rövidre zárta a témát.

 

Legfrissebb hírek

Lawson kizárása és a büntetések után így alakult át a Mexikóvárosi Nagydíj rajtsorrendje

F1
19 órája

Hamilton nem találta a szavakat az első ferraris pole-ja után: Imádom, amit csinálok! Ez a szeretet nem múlik el

F1
Tegnap, 1:01

A Ferrari újabb edzésnapot uralt – ezúttal megőrzi a remek formát szombaton is?

F1
2026.10.31. 14:27

Antonelli történelmet írhat, a Mercedes is révbe érhet Mexikóban

F1
2026.10.29. 13:44

Verstappen a rádiójával, Antonelli az utcai Mercedesszel bajlódott Texasban

F1
2026.10.27. 13:19

Jó irányba indult el a Ferrari – Leclerc még az idén visszatérne a dobogó tetejére

F1
2026.10.26. 20:30

Alonso kifakadt Austinban: A mezőny utolsó harmadában nagyon gyenge minőségű versenyzők vannak

F1
2026.10.26. 12:15

Verstappen együtt ünnepelné a bajnoki címet Antonellivel, de még nem Austinban

F1
2026.10.25. 16:33