Red Bull: Räikkönen magas fizetése nem lehet akadály

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.26. 08:12
null
Räikkönen magas fizetése nem lehet <br />akadály a Red Bullnál (Fotó: Czerkl Gábor)
„Legkésőbb Monzában, az Olasz Nagydíjon bejelentjük, ki lesz Sebastian Vettel csapattársa 2014-ben&quot; – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke csütörtökön a Hungaroringen, megerősítve, hogy Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen közül kerül ki Mark Webber utódja. Jean-Éric Vergne előléptetése ki van zárva.

A sportvezető elmondta, a pénz nem számít, azaz Kimi Räikkönen semmiképpen sem indul hátrányból a szerződtetendő versenyző kiválasztásakor csak azért, mert többet kellene fizetni neki, mint Ricciardónak.

„A pénz minden tárgyalásnál alapvető tényező, de gondolnunk kell arra is, hogy megtérüljön a befektetésünk. Nem fogunk alacsonyabb fizetéssel megelégedő pilótát szerződtetni, ha vele csak a harmadik vagy a negyedik helyen zárjuk a konstruktőr-világbajnokságot, miközben a magasabb fizetést kérő riválisával garantált lenne, hogy az első kettőben zárunk" – folytatta Horner.

Horner is megerősítette, amit Dietrich Mateschitz Red Bull-tulajdonos mondott a minap, azaz elégedett volt Ricciardo silverstone-i teszten mutatott teljesítményével. Ugyanakkor az ausztrál szerződtetésének veszélyeire is felhívta a figyelmet.

„Sebastiannal egy csapatban lenni óriási kihívást jelent, ráadásul a Red Bullnál az a plusz tényező is fontos szerepet játszik, ami a Toro Rossónál nincs jelen: a sajtó folyamatos figyelme, ami sokkoló lehet egy fiatal pilóta számára, és elvonhatja a figyelmét" – sorolta Horner.

A brit csapatvezető Vergne-ről a következőt mondta: „Jean-Éric folyamatosan fejlődik, de túl korai neki, hogy a Red Bullhoz szerződjön. Ezért sem őt hívtunk meg a silverstone-i tesztre. Hat hónappal kevesebb F1-es rutinja van, mint Danielnek, de nem véletlenül került a Toro Rossóhoz, ahol folytatnia kell jövőre a versenyzést" – fogalmazott Horner.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
22 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
23 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
23 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35