F1: Hamilton örül a második rajthelynek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.25. 17:40
Annak ellenére, hogy a szabadedzések során végig szenvedett az autójával, és még mindig nem érzi megfelelőnek a versenygépét, Lewis Hamilton ismét a második helyről rajtolhat csapattársa, Nico Rosberg mögül, vagyis a Mercedes Barcelona után Monte-Carlóban is kibérelte magának az első sort.

„Gratulálok Nicónak és a csapatnak is, minden tekintetben jó munkát végeztünk. Ez nagy előrelépés számomra, azok után, hogy a szabadedzések során végig gondom volt az autóval, tehát elégedett vagyok az első sorral. Az első szektorom nem sikerült túl jól, de aztán mégis összeállt a köröm a végére. Van még tennivalóm, ugyanis a hétvége során eddig nem éreztem magam jól az autóban, de azért remélem, hogy jó versenyt futunk holnap, és kihozzuk belőle a lehető legjobb eredményt a csapat számára” – mondta Lewis Hamilton.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
14 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
16 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
16 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
19 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35