F1: Kicsit meglep, hogy a pole-ban vagyok - Rosberg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.20. 14:46
Nico Rosberg nem tudja, mennyire lesz gyors a Mercedese a vasárnapi Bahreini Nagydíjon, de abban reménykedik, hogy az időmérő megnyerése után a futamon is meglepheti a nála esélyesebbeket.

„Kicsit meglep, hogy a pole-ban vagyok, de nem rajzolódtak ki pontosan az erőviszonyok,ki is a leggyorsabb egy körön – mondta Rosberg. – Most sokkal jobb az autó, mint a pénteki edzéseken, sokat dolgoztunk is rajta éjszaka. A verseny persze ettől még nehéz lesz, a hátsó gumijaink gyorsan kopnak."

Rosberg az első három versenyből csak Malajziában szerzett pontot, Lewis Hamiltont a célba kísérve negyedik lett. Csapattársa ezúttal büntetés miatt csupán a 9. helyről indul, míg a német abban bízik, most sínre tudja tenni a szezonját.

„Számomra ez a verseny lehet az idény igazi kezdete, az eddigi út nagyon rögös volt. Az első gondtalan időmérőmön túl vagyok, a versenyre jól felkészültem, ám tudom, hogy a mögülem rajtolók nagyon keményen fognak küzdeni a győzelemért. Nem tudom, képesek lehetünk-e a sikerre, de mindent megpróbálok majd. Az edzések alapján hosszú távon vannak nálunk gyorsabbak, úgyhogy nehéz lesz" – mondta Rosberg.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08