F1: Gyulay jobban kihasználná a Hungaroringet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.18. 11:37
A Hungaroring évi 210-220 napos hasznosítását jónak véli Gyulay Zsolt, a létesítményt üzemeltető zrt. elnök-vezérigazgatója.

„Arra törekszünk, hogy a Hungaroring ne csak egy Formula–1-es pálya legyen, hanem olyan rendezvényközpont, amelyben cégek, magánemberek megtalálják a számításaikat, s a cégek odavonzzák partnereiket például csapatépítő tréningekre” – fogalmazott a Hungaroring Sport Zrt. vezetője az m1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön.

Gyulay utalt rá, hogy elindult a szezon, s nemsokára – május 3–5. között – következik az első jelentős esemény, a túraautó-világbajnokság hazai futama.

„Már harmadik alkalommal rendezünk WTCC-futamot, ez a verseny hihetetlenül népszerű, Michelisz Norbert személyében magyar pilóta szerepel a sorozatban, aki ráadásul tavaly futamgyőzelmet aratott itt” – mondta Gyulay, hozzátéve, hogy a mogyoródi verseny az elmúlt évben és tavalyelőtt is az év futama volt a WTCC-ben.

Mint hozzátette, ehhez egyrészt jó sportszakemberekre volt szükség, másrészt közönségre.
„Azzal, hogy negyven-ötven ezer ember jött ki a pályára és magyar versenyzőnek szurkolhatott, aki ráadásul sikeresen szerepelt, garantálva volt a jó hangulat” – tette hozzá, s még megemlítette, hogy a WTCC-vel gyakorlatilag egy új világbajnoki sorozatot honosítottak meg és tettek népszerűvé Magyarországon.

Gyulay emlékeztetett rá, hogy a 130 hektáron elterülő Hungaroring az ország legnagyobb sportingatlana, egyben legnagyobb sportrendezvény-szervező cége, amely immár futófesztivált is rendez.

Az elnök-vezérigazgató megismételte, hogy jól haladnak a tárgyalások 2016-ot követő időszakra vonatkozó Formula–1-es szerződéshosszabbításról, és szavai szerint „majdnem biztos”, hogy az idei futam napján, július 28-án sor kerül az aláírásra.

Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
14 órája

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
15 órája

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49
Ezek is érdekelhetik