Räikkönen iróniával leplezi nyugtalanságát

2013.02.21. 10:54
null
Räikkönent nehéz kihozni a sodrából, iróniával leplezte nyugtalanságát (Fotó: Reuters, archív)
Kimi Räikkönen nem zárta valami jól az e heti barcelonai Formula–1-es teszt rá eső két napját, amelyeken műszaki hibák hátráltatták. A finn pilóta eleinte még képes volt elnyomni csalódottságát, de minél többet beszélt, annál inkább látható volt rajta a nyugtalanság. Sergio Pérez megerősítette versenyzőtársai félelmét, ő is úgy látja, az idei gumikkal még nehezebb lesz a csapatok feladata, mint a tavalyiakkal.



Kedden az adatrögzítő-rendszer, szerdán a váltó meghibásodása miatt vesztegelt sokáig a boxban Kimi Räikkönen, aki a két tesztnapja alatt mindössze 87 kört tett meg, ami általában egynapi adagnak számít a tesztidőszakban. A finn az első, hivatalos nyilatkozatában arra utalt, hogy tavaly a csapatnak egy teljes hetet kellett kihagynia felfüggesztése meghibásodása miatt, amihez képest nem is rossz a helyzet.

„Ha valaki nem tesztel, attól még gyors lehet az első versenyen, de annak is lehet gondja, aki tízezer kilométert tesz meg februárban gond nélkül. Azért van a teszt, hogy kiküszöböld a problémákat. Senki se gondolja, hogy amiatt lesz rossz szezonunk, hogy a téli teszteken egy nap alatt nem tudunk 150 kört teljesíteni” – mondta Räikkönen.

Aztán más források is idézték a Lotus versenyzőjét, aki ezúttal nem titkolta elégedetlenségét – a március 17-ei ausztráliai idénynyitóig ugyanis már csak két tesztnapja maradt, és semmi sem garantálja, hogy jövő héten jó idő lesz Barcelonában.

„Ha a keddre azt mondtuk, hogy nem alakult ideálisan, akkor ez a szerdára fokozottan igaz. Persze ha azt vesszük, hogy azért tesztelünk, hogy rábukkanjunk a problémákra, akkor nagyon jó munkát végeztünk – ironizált Räikkönen. – Frusztráló a helyzet, de legalább amikor ki tudtunk hajtani a pályára, akkor jó tempót diktáltunk. Nem titok, hogy több időt szerettünk volna kinn tölteni, ezért erre fogunk koncentrálni a következő napokban.”

A szerdai tesztnapon jóval kevesebb gondja volt Sergio Péreznek, aki a hét eddigi legjobb időeredményével zárta a kétnapos etapját. A tavalyi Ausztrál GP-t nagy meglepetésre egyetlen boxkiállással teljesítő mexikói szerint az idén képtelenség lesz hasonló gazdaságosságot elérni.

„Februárban gyorsabban kopnak a gumik a szokásosnál, de az idei mérték minden eddigi tapasztalatunknál borzasztóbb. Remélem, ez meg fog változni, mert ha minden így marad, Melbourne-ben hét-tíz kiállás között lesz versenyzőnként” – berzenkedett Pérez, megerősítve riválisai, Sebastian Vettel és Nico Rosberg véleményét.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55