F1: finomítottak a technikai és a sportszabályzaton

Vágólapra másolva!
2012.12.06. 12:23
A Nemzetközi Automobil-szövetség az idei évad különös eseteiből okulva kisebb módosításokat hajtott végre a Formula–1 jövő évi technikai és sportszabályzatán.

Jövőre eltűnnek a lépcsős orrkiképzések,amelyek rengeteg kritikát kaptak az év elején.

Már nem lehet vis maiorra hivatkozni, ha valamelyik autó az időmérő edzésen megáll a pályán. A felügyelő testület ilyenkor kiszámolja, hogy az autó mennyi üzemanyagot használt volna el, ha eljut a boxutcáig, így kell majd biztosítani az egyliternyi üzemanyagmintát. Erre azért van szükség, mert az idei Spanyol Nagydíjon Lewis Hamiltont, Sebastian Vettelt pedig Abu-Dzabiban sorolták a mezőny végére az autója leállása, illetve a kevés üzemanyagminta miatt, de utóbbi esetben a Red Bull előre nem látott körülményre (elromlott az üzemanyag-adagoló mérője) próbált hivatkozni.

Hivatalossá vált, hogy 2013-ban az edzéseken (szabad- és időmérőkön egyaránt) is csak a versenyre kijelölt DRS-zónákban nyithatják ki a hátsó szárnyat a versenyzők – erre a döntésre biztonsági okokból volt szükség. Ugyanakkor az FIA igyekszik majd mindegyik pályán két ilyen zónát kialakítani.

Módosították az éjszakai munkára vonatkozó tilalmat is: a csapatok már 2011 óta nem dolgozhatnak csütörtök, illetve péntek éjszaka (szombatról vasárnapra virradóra pedig a parc fermé szabály miatt zárják el az autókat, úgyhogy akkor sem). Jövőre annyi finomítás lesz, hogy csütörtök este (a nem éjszakai futamokon) hat helyett nyolcig folyhat a munka a garázsokban, viszont az eddigi négy helyett mindössze két alkalommal szeghetik meg a csapatok az éjszakai szerelésre vonatkozó szabályt idényenként.

Szigorítják az első vezetőszárnyak rugalmassági tesztjét, s a kerekek súlynövekedése miatt emelik az autók minimális tömegét.

A 2014-es idényre tervezett nagyszabású aerodinamikai átalakítások anyagi okokból elmaradnak, a csapatoknak ugyanis eleve nagy pluszköltséget jelent az új motorok megépítése.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik