Egy kérdés maradt a végére: Vettel vagy Alonso?

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 15:45
null
Fernando Alonso és Sebastian Vettel: melyikőjük lesz vasárnap háromszoros világbajnok? (Fotók: Reuters)
Sebastian Vettel vagy Fernando Alonso? Ez a nagy kérdés a Formula–1-es idény utolsó futama, a Brazil Nagydíj előtt. A német pilóta kedvezőbb helyzetben van: 13 ponttal több van neki, mint riválisának, ráadásul autója hónapok óta gyorsabb, mint a spanyol Ferrarija. A 2002-ig érvényes pontszámítási rendszer szerint már eldőlt volna a vb a német javára, de Alonsónak még van reménye. A többiek legfeljebb a szép idényzárásban reménykednek, míg a Saubernél vasárnap kiderül, ki lesz Nico Hülkenberg csapattársa.

 

RED BULL

Sebastian Vettel

VB-ESÉLYEK
Vettel a világbajnok, ha az évadzárón…
…legalább a negyedik helyen végez
…legalább a hetedik helyen ér célba, Alonso pedig nem nyer
…legalább kilencedikként végez, miközben Alonso legfeljebb harmadik
…Alonso nem dobogós
Alonso a világbajnok, ha Brazíliában…
…győz, és Vettel legfeljebb ötödik
…második, Vettel pedig legfeljebb nyolcadik
…harmadik, Vettel pedig legfeljebb tizedik
Pontegyenlőség esetén több győzelmének köszönhetően Vettel a világbajnok.

A vb-éllovasnak elég lenne egy negyedik helyezés ahhoz, hogy Fernando Alonso eredményétől függetlenül világbajnok legyen. A német és csapata azonban tudja, hiba lenne úgy odaállni a rajthoz, hogy nem a győzelmet veszi célba. A Red Bull gyenge pontja Brazíliában az esős időjárás és az autó generátora lehet, bár utóbbiból a legújabb verziót használja a csapat, amelyet a másik három renault-s istálló már nagy megelégedéssel használt Austinban.
A Red Bull a legutóbbi három Brazil Nagydíjat megnyerte, így azt nem lehet mondani, hogy Interlagos nem kedvez Vetteléknek. Érdekesség, hogy az F1-ben 1991 és 2002 között használt 10, 6, 4, 3, 2, 1-es pontrendszerben Vettel már világbajnok lenne, 90 pontjával tízzel előzné meg Alonsót, aki hiába dolgozná le hátrányát, kevesebb győzelme miatt már nem örülhetne. A 2003 és 2009 között érvényes 10, 8, 6, 5, 4, 3, 2, 1-es rendszerben Vettel 112–106-ra vezetne Alonsóval szemben, a németnek a spanyol győzelme esetén nem a 4., hanem az 5. helyen kellene célba érnie a vb-címhez, s Vettel kiesése esetén Alonsónak a 3. helyezés sem lenne elég.

Mark Webber

Az ausztrál egymás után kétszer esett ki, és a Red Bull vezetősége elfogadta, hogy megbízhatóság tekintetében lesz miért izgulnia az istállónak a Brazil Nagydíjon. Ez ellen nem tudnak tenni, s valamiért éppen őket sújtja a legtöbb ilyen jellegű meghibásodás a Renault-motort használó csapatok közül.
Webber 2009-ben és tavaly is nyert Brazíliában, nagyon fekszik neki a Sao Paulo külvárosában fekvő dimbes-dombos pálya, amelyen sokat segíthet Vettelnek, ha éppen úgy adódik.

MCLAREN

BRAZIL NAGYDÍJ
PÉNTEK
13.00–14.30: 1. szabadedzés
17.00–18.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
14.00–15.00: 3. szabadedzés
17.00–18.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
17.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be. Az időpontok magyar idő szerint értendőek.

Jenson Button

Az angol eddigi 12 Brazil Nagydíjából egyszer sem került az első kettőbe, három éve mégis itt ünnepelte élete legnagyobb sikerét, amikor világbajnok lett. A célja, hogy most a futamgyőzelem is meglegyen
„Tizennégy pont a hátrányunk a Ferrarival szemben, nagyon fontos, hogy ledolgozzuk, mert nem kis pénzről van szó. Arról nem is beszélve, mennyit jelentene a csapatnak egy győzelem az idény zárásaként. Lewis nyert Austinban, csodás lenne, ha nekem sikerülne Brazíliában.”

Lewis Hamilton

Hiba lenne azt gondolni Lewis Hamiltonról, hogy a múlt heti texasi győzelme után hátradőlve, elégedetten érkezik Brazíliába, és csak azzal törődik majd, hogy a McLaren garázsában és a szűk interlagosi paddockban az istálló összes tagjában jó benyomást keltsen, hogy ezzel az emlékkel távozzon. Ha ez is lesz a legfontosabb célja, azt a pályán akarja elérni, újabb győzelemmel.
„Sok érzelemdús versenyem volt itt a csapattal, 2007-be n elbuktuk, 2008-ban megnyertük a világbajnoki címet, de a győzelem nem jött össze. Mindent megteszek azért, hogy az utolsó mclarenes versenyemen ez is sikerüljön, minden egyes körben a maximumot szeretném nyújtani.”

FERRARI

Fernando Alonso

A spanyolnak mindenképpen dobogóra kell állnia ahhoz, hogy esélye legyen harmadik vb-címe megszerzésére, de nincs a saját kezében a sorsa. Brazíliában nyerte meg a 2005-ös és a 2006-os világbajnoki címét is, de 2007-ben itt bukta el a trófeát, úgyhogy vegyes érzelmei vannak innen.
„Van még 71 kör ebből a világbajnokságból, hosszú hónapok küzdelemsorozata nagyon hirtelen véget fog érni. Mindent tökéletesen kell végrehajtanunk, aztán lesz, ami lesz. A dobogós helyezés elég lehet. Nem az én autóm a leggyorsabb, de az én csapatom a legjobb – éppen ezért vagyunk még versenyben, és ezért nem adjuk fel.”
A spanyol esélyeit növeli, hogy valószínűleg esni fog a versenyen, így eggyel több bizonytalansági tényező játszik közre a versenyen, ami rendszerint az esélytelenebbnek kedvez.

Felipe Massa

A brazil pilóta jó formája a Ferrari szerint javította a csapat világbajnoki esélyeit, ami az idényzáró előtt hízelgő Massa számára, de kétélű fegyver lehet. Interlagosban Massa valóban képes lehet arra, hogy Alonso és Vettel közé kerülve segítse csapattársát – már ha a spanyol valahogy a német elé kerül. Az, hogy Massa remek vb-hajrája és jó austini szereplése elbizonytalanítja-e Alonsót, aki ebben saját formahanyatlását láthatja, erősen kétséges.

MERCEDES

Michael Schumacher

A pálya bemutatóját ide kattintva olvashatja el!
A pálya bemutatóját ide kattintva olvashatja el!

Schumacher 2006-ban világbajnoki versenyfutás főszereplőjeként érkezett Interlagosba, intenzív versenye végén csalódottan vonult vissza. Most ki akarja élvezni az utolsó verseny ama oldalát is, amelyet akkor nem tehetett meg. A pontverseny 15. helyén állva nagyra törő tervei nemigen lehetnek, de egy pontszerzés mindenképpen beleférhet.

Nico Rosberg

A német Monzában együtt autózott Sergio Agüeróval, a Manchester City argentin csatárával – ez lehetett a legszebb élménye az elmúlt hetekben.

LOTUS

Kimi Räikkönen

A finn az egyetlen az idei mezőnyben, aki a szezon összes versenykörét teljesítette, és a Kínai Nagydíjat leszámítva mindegyiken pontot is szerzett. Az interlagosi 71 kör választja el a tökéletes idénytől.
„A csapat tudja, hogyan kell gyors és megbízható autót építeni, én pedig tudom, hogyan kell vezetni. Ez elég jó párosítás, de sajnos egy ideig a Brazil Nagydíj lesz az utolsó, amelyen élvezhetjük. Kell a jó eredmény a kellemes téli szünethez.”

Romain Grosjean

Bár még továbbra sem írták alá a francia 2013-as szerződését, Éric Boullier csapatfőnök a minap azt mondta, hisznek benne, és abban, hogy jövőre megmutatja igazi önmagát. Hozzátette, hogy a Lotus ugyanúgy tervez vele, mint korábban a McLaren Hamiltonnal. „Villámgyors versenyző, aki néha hajlamos a hibákra is” – mondta Boullier.

A TOVÁBBI CSAPATOK
FORCE INDIA

Paul di Resta

 

A skót számára jó hír, hogy Vijay Mallya csapattulajdonos megígérte, 80 millió dollárral megemeli a Force India következő évi költségvetését. Di Resta így jobban járhat, mint a Sauberhez távozó csapattársa.

Nico Hülkenberg

 

„Köszönöm az istállónak, hogy hitt bennem, és esélyt adott nekem az újrakezdésre. Szeretnék Brazíliában jó eredménnyel búcsúzni a Force Indiától, szép élményekkel gazdagodtam, főleg ez elmúlt hetekben.

SAUBER

Kobajasi Kamui

 

Néhány órával a Brazil Nagydíj leintése után válik hivatalossá, hogy a japán pilóta a Saubernél marad vagy a mexikói Esteban Gutiérrez lesz Hülkenberg csapattársa a 2013-as szezonban.

Sergio Pérez

 

Button: „Nehéz időszak elé néz Checo, kőkemény lesz Lewis után a McLarenbe ülni. Nem hiszem, hogy azonnal meg fog felelni, és az élen autózik, de meglephet.

TORO ROSSO

Daniel Ricciardo

 

„Intenzív idényem volt, mert bár sohasem kételkedtem a folytatásban, elég három rossz verseny egymás után ahhoz, hogy kérdések fogalmazódjanak meg benned. Ura vagyok a helyzetemnek.”

Jean-Éric Vergne

 

A Toro Rosso pilótáitól azt várhatnánk, hogy ha tudnak, Vettelnek segítenek az Alonso elleni csatában, de már rég elmúltak azok az idők, amikor körökön át büntetlenül fel lehetett tartani a leköröző riválist.

WILLIAMS

Pastor Maldonado

 

A Williams számára hazai verseny lesz az interlagosi, két dél-amerikai pilótájával szépen zárná az idényt a gárda, amely során győzelme ellenére csak a Toro Rossót előzte meg a tavalyi idényben előtte záró riválisok közül.

Bruno Senna

 

„Nagyon izgatott vagyok, hogy a hazai versenyemen indulhatok, és úgy érzem, az egész mezőny örül annak, hogy Interlagosba érkeztünk, ez az egyik kedvenc pályája a pilótáknak, nem csak a braziloknak.”

CATERHAM

Heikki Kovalainen

 

Az austini verseny hajrájában Kovalainen kőkemény csatát vívott Timo Glockkal a 18. helyért, össze is koccantak, a sportfelügyelők maguk elé is hívták őket, de nem született büntetés.

Vitalij Petrov

 

Az orosznak és csapatának a Brazil Nagydíj az utolsó esélye, hogy visszaszerezze a csapat-vb 10. helyezését a Marussiától. Az eső segíthet a csapatnak, amelynek egy 12. helyezés kell a boldogsághoz.

HRT

Narain Karthikeyan

 

„Elegem van Vettel folytonos siránkozásaiból, gyakran csinálja, amivel másokat is stresszel” – mondta az indiai azt követően, hogy Vettel őt hibáztatta az Amerikai Nagydíjon, mert a lekörözése előtt feltartotta, de előzetes egyezmény értelmében nem büntették meg.

Pedro de la Rosa

 

Azzal, hogy a HRT eladósorba került, De la Rosa jövője is bizonytalanná vált – bár ha lesz új befektető, érdemes lehet megtartani a szerződéssel rendelkező spanyolt, aki kivételes lelkesedésével a pályán és a fejlesztések terén is nagy segítséget nyújthat.

MARUSSIA

Timo Glock

 

Egy versennyel az idény vége előtt a német pilóta az egyetlen a három kiscsapat versenyzői közül, akinek biztos helye van a 2013-as rajtrácson.

Charles Pic

 

„Nehéz elhinni, hogy ez a szezon utolsó versenye, a második fele gyorsan elrepült. Talán azért, mert sokat fejlődött a csapat.”

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 5 10 16 273
2. Fernando Alonso 3 12 17 260
3. Kimi Räikkönen 1 7 18 206
4. Lewis Hamilton 4 7 14 190
5. Mark Webber 2 4 14 167
6. Jenson Button 2 5 13 163
7. Felipe Massa 1 13 107
8. Romain Grosjean 3 10 96
9. Nico Rosberg 1 2 10 93
10. Sergio Pérez 3 7 66
11. Kobajasi Kamui 1 8 58
12. Nico Hülkenberg 10 53
13. Paul di Resta 9 46
14. Pastor Maldonado 1 1 5 45
15. Michael Schumacher 1 7 43
16. Bruno Senna 10 31
17. Jean-Éric Vergne 3 12
18. Daniel Ricciardo 6 10
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Renault 440 (már bajnok)
2. Ferrari 367
3. McLaren-Mercedes 353
4. Lotus-Renault 302
5. Mercedes 136
6. Sauber-Ferrari 124
7. Force India-Mercedes 99
8. Williams-Renault 76
9. Toro Rosso-Ferrari 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik