Räikkönen: A győztesen kívül mindenki szenved a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
2012.07.23. 21:07
null
Kimi Räikkönen a Magyar Nagydíjon kánikulára számít (Fotók: Action Images)
Kimi Räikkönen szerint az idény egyik legkíméletlenebb versenye vár a Formula–1-es mezőnyre a Magyar Nagydíjon, amelyen a finn elmondása szerint csak a győztes nem szokott kimerülni a futam végére. Csapattársa, Romain Grosjean abban bízik, dobogós helyezéssel zárja az idény nyári szünet előtti szakaszát, mert így tudna igazán boldogan elmenni nászútra, amit június vége óta halogat.

 

A Német Nagydíjat Sebastian Vettel büntetése után végül a harmadik helyen záró, ezzel 2012 első felében négyszer is dobogós Kimi Räikkönen a 20 futamos szezon felére feljött a pontverseny negyedik helyére Lewis Hamilton elé, s csak 12 ponttal van lemaradva a vb-címvédő Sebastian Vetteltől.

A finn 2005-ben már győzött nálunk
A finn 2005-ben már győzött nálunk

„Ha valaki januárban azt mondja nekem, hogy a vb fél távjánál negyedik leszek a pontversenyben, azonnal elfogadom. Nem rossz ez a helyezés, de az a legfurcsább, hogy úgy érzem, sokkal több pontom lehetne – mondta a finn. – Csak akkor lennék elégedett, ha sikerülne a győzelem a szezon második felében.”

A finn a számára kedves Magyar Nagydíjon tovább folytatná a felzárkózást.

„Mindig örömmel jövök Magyarországra, mert bár nem túl bonyolult a pálya, élvezet rajta vezetni, és Budapestet is szeretem, Ráadásul jön a nyári szünet – mondta Räikkönen. – Egyszer nyertem, háromszor voltam második a Hungaroringen, ahol rendszerint forró az idő, és csak az a pilóta nem szenved a körülményektől, aki megnyeri a versenyt. Remélem, ezúttal én leszek a szerencsés, hiszen a nyár eleje óta várunk egy igazán forró versenyre, és a Magyar Nagydíj az lehet.”

Romain Grosjean tavaly a GP2-es bajnoki címe felé vezető úton egy-egy első és harmadik helyezést jegyzett a Hungaroringen, ahol F1-esként még nem versenyzett – eddigi egyetlen szezonjában, 2009-ben éppen a Magyar Nagydíj után váltotta le Nelsinho Piquet-t a Renault-nál.

„Csak a GP2-ből vannak emlékeim a Hungaroringről, de ezek szépek. Négy éve itt szereztem meg első pole pozíciómart, tavaly pedig kétszer is dobogós lettem. Bizakodva érkezem, mert bár olyan volt az idény első fele, mint egy hullámvasút, ha ez a tendencia folytatódik, az eddigi legrosszabb versenyem, a Német GP után talán a legjobb következik” – mondta az első körben rendszerint balesetbe keveredő Grosjean.

A Genfben született pilóta elárulta, hogy a Magyar Nagydíj után utazik el nászútra feleségével, a francia TF1 motorsportriporterével, akivel június 27-én kötött házasságot.

„Egy magyarországi dobogó feldobná a hangulatomat” – mondta a tavalyi GP2-es bajnokságot megnyerő francia versenyző.

A LEGUTÓBBI TÍZ MAGYAR NAGYDÍJ LEGJOBBJAI
1. 2. 3. pole pozíció leggyorsabb kör
2002 Barrichello M. Schumacher R. Schumacher Barrichello M. Schumacher
2003 Alonso Räikkönen Montoya
Alonso Montoya
2004 M. Schumacher Barrichello Alonso M. Schumacher M. Schumacher
2005 Räikkönen M. Schumacher R. Schumacher M. Schumacher Räikkönen
2006 Button De la Rosa Heidfeld Räikkönen Massa
2007 Hamilton Räikkönen Heidfeld Hamilton Räikkönen
2008 Kovalainen Glock Räikkönen Hamilton Räikkönen
2009 Hamilton Räikkönen Webber Alonso Webber
2010 Webber Alonso Vettel Vettel Vettel
2011 Button Vettel Alonso Vettel Massa
Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
11 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
19 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
21 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
22 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
23 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
Tegnap, 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
Tegnap, 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
Tegnap, 14:33
Ezek is érdekelhetik