Alonsót 25 pont választja el a gondtalan nyaralástól

Vágólapra másolva!
2012.07.23. 12:12
null
Fernando Alonso jelenleg a világbajnokság toronymagas esélyese (Fotók: Action Images)
Fernando Alonso szerint eljött az ideje, hogy 2003 után ismét győzzön a Hungaroringen, ahol kilenc éve pályafutása első diadalát aratta, de azóta elkerülte a szerencse. A világbajnoki pontverseny éllovasa szerint a Ferrarinak fekszik a Hungaroring, de tudja, hogy a pálya rövidsége miatt szoros lesz az időmérő, és egy apró hiba miatt bármelyik favorit kicsúszhat a rajtrács első tíz helyéről. Csapattársa, Felipe Massa 2009-ben életveszélyes sérüléseket szenvedett a Hungaroringen, azóta is úgy jár vissza Magyarországra, hogy tudja, itt született újjá.

 

Fernando Alonso Hockenheimben megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét, s ezzel 34 pontosra növelte előnyét a vb-pontversenyben. Az eddigi összes futamon pontot szerző spanyol a legutóbbi hat futamból csak Kanadában szorult le a dobogóról, de hét körrel a leintés előtt Montrealban még vezetett…

Magyarországhoz vegyes emlékek fűzik, 2003-ban itt szerezte meg első győzelmét, de a diadal azóta is elkerülte a Hungaroringen. Volt már dobogós többször is, de 2006-ban és 2007-ben is megbüntették az időmérőn: előbb a szabadedzésen elkövetett szabálytalansága miatt sújtották büntetéssel, majd azért vették el tőle a pole pozíciót, mert kibabrált az időmérőn csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

A Ferrari kabalamalaca: nem ezen múlik Alonso sikersorozata
A Ferrari kabalamalaca: nem ezen múlik Alonso sikersorozata

2009-ben hiába szerezte meg a pole pozíciót a Renault-val, egyik kerékcseréjénél nem rögzítették jól a kerekét, amely levált az autójáról. Megpróbált így is körbemenni, hogy visszaérjen a boxba, amiért ideiglenesen eltiltották a következő futamról – ezt a szankciót végül felfüggesztették.

Most büntetésre nem számít, de kemény csatára igen. Csapata szerint pályafutása legjobb formájában versenyez, amivel ellensúlyozni tudja, hogy a Ferrarinál két-három jobb autó is van a mezőnyben.

„Nehéz hétvége lesz, már csak azért is, mert a Hungaroring rövid pálya, nyolc-kilenc autó két-három tizeden belül lesz az időmérőn, egy kis hiba miatt a rajtrács tizenharmadik helyén találhatod magad – mondta Alonso Hockenheimben. – Lesz néhány új fejlesztésünk, ami segíteni fog az eleve nagyon jó autónknak. Úgy érzem, nincs gyenge pontunk, az év eleji hiányosságainkat sikerült orvosolnunk. A magyar pálya lassú kanyarjai szerintem fekszenek majd nekünk, biztosan a győzelemért csatázhatok.”

A spanyol hozzátette, a júliusban megszerezhető 75 pontból 43 már az övé, s ha 25-öt még hozzá tud tenni, maximális elégedettséggel megy el nyári pihenőjére augusztusban.

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg az F1-es Magyar Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Bár Felipe Massa a Német Nagydíjon nem szerzett pontot, előtte biztató formát mutatott, és abban reménykedik, hogy a hátralévő tíz futamon képes lesz felnőni csapattársa szintjére – igaz, azt maga is elismeri, hogy a kettejük között kialakuló 131 pontos különbség csökkentésére nincs sok esélye.

„Fernandónak nem szabad egyedül cipelnie a vállán a terheket, szüksége van neki és a csapatnak is arra, hogy én is pontokat szerezzek – mondta a vb-pontverseny 14. helyén szerénykedő brazil. – Nagyon kiegyensúlyozott az idény, minden eredmény roppant fontos, egyetlen ponton is múlhat, ki lesz a világbajnok. Ott kell lennem Fernando mögött, hogy pontokat lopjak a riválisoktól.”

A brazil 2008-ban majdnem megnyerte a Magyar Nagydíjat, az utolsó körökben vezetett, amikor a célegyenesben elfüstölt a motorja, és a diadal a McLaren-Mercedest kormányzó Heikki Kovalainen ölébe hullott. Egy évvel később az időmérő edzésen a Rubens Barrichello autójából kipattanó rugó fejen találta, s koponyasérülései miatt életveszélyes állapotba került.

Meggyógyították, visszatért, és azóta is úgy érkezik Magyarországra, mint ahol újjászületett.

A LEGUTÓBBI TÍZ MAGYAR NAGYDÍJ LEGJOBBJAI
1. 2. 3. pole pozíció leggyorsabb kör
2002 Barrichello M. Schumacher R. Schumacher Barrichello M. Schumacher
2003 Alonso Räikkönen Montoya
Alonso Montoya
2004 M. Schumacher Barrichello Alonso M. Schumacher M. Schumacher
2005 Räikkönen M. Schumacher R. Schumacher M. Schumacher Räikkönen
2006 Button De la Rosa Heidfeld Räikkönen Massa
2007 Hamilton Räikkönen Heidfeld Hamilton Räikkönen
2008 Kovalainen Glock Räikkönen Hamilton Räikkönen
2009 Hamilton Räikkönen Webber Alonso Webber
2010 Webber Alonso Vettel Vettel Vettel
2011 Button Vettel Alonso Vettel Massa
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik