Lewis, jól kösd fel a gatyád! - az F1-es szerződések kulisszatitkai

– Mi az első lépés egy ilyen szerződési tárgyalás során?
– Ebben a helyzetben végül is egyszerű a felállás, mert a csapat állandóságot szeretne, a versenyző pedig egy gyors autót. A pilótának bele kell néznie a kristálygömbjébe, és megpróbálnia felmérni, hogy a szóba jöhető istállóknál milyen a technikai gárda, a mérnökök, a motor, tehát nagyjából megsaccolni, hogyan működhet, mennyire lehet versenyképes az adott csapat a következő két-három évben. Ezt megtippelni persze nagyon nehéz. Maga a tárgyalás egy természetes kommunikációs folyamat a két fél között, mely során egy kereskedelmi szerződés köttetik, de a felállás általában bonyolultabb ennél. Van, hogy a csapat próbál üzengetni a médián keresztül, hogy destabilizálja a versenyzőt, de olyan is, hogy a pilóta kezd tárgyalásokba más istállókkal, miközben persze meggyőződik róla, hogy erről mások is tudhassanak.

– Ez a pszichológiai hadviselés mindig része a játéknak?
– Igen, mert a Formula–1-es versenyzőkön nem lóg árcédula, nincs kereskedelmi értékük. A csapat nyilvánvalóan a lehető legkevesebb pénzt akarja a pilóta fizetésére költeni, mert bevételeit inkább az autó fejlesztésébe fektetné, a versenyző viszont a lehető legnagyobb összeget akarja kicsikarni az istállóból. De ez egyáltalán nem csak a pénzről szól, hanem a szerződésbe foglalt különböző kis záradékokról, feltételekről és lehetőségekről is. Rengeteg szerződésben benne van egy olyan kitétel, hogy ha például a versenyző nem nyeri meg a vébét, vagy ha a csapat nem szerez bizonyos mennyiségű pontot, akkor év végén szabadon távozhat. Attól függően, hogy az adott félnek milyen erős a tárgyalási pozíciója, több ilyen záradék is bekerülhet a szerződésbe, ami nyilvánvalóan rugalmasságot biztosít számára. Vegyük például Lewis Hamilton esetét: abban a pillanatban, amikor a Red Bull bejelentette, hogy hosszabbít Mark Webberrel, Lewis menedzsmentjének tárgyalási pozíciója jelentősen gyengült, hiszen egy ajtó bezárult számukra. Ezzel a felek közötti egyensúly hirtelen felborult, hiszen a McLaren egyértelmű helyzeti előnybe került Lewisszal szemben. Talán még a Ferrari vagy a Mercedes megoldás lehet számára, de abban a pillanatban, hogy elfogynak a reális alternatívák, a McLaren elkezdhet sokkal agresszívabb stratégiára váltani a tárgyalási folyamatban.

– Akkor Dennis most láthatóan ki fogja használni helyzeti fölényét?
– Ez érdekes felállás, mert valójában már nem Ron a csapatfőnök, hanem Martin Whitmarsh, ebben a témában mégis olyan kijelentéseket tesz, mintha még mindig ő lenne az. Lehet, hogy ez egy tipikus „jó zsaru, rossz zsaru" stratégiai játék, amelyben Ron a rossz, Martin pedig a jó. Tehát a médiát használják, hogy nyomást gyakoroljanak Lewis menedzsmentjére.

– Dennisnek óriási tapasztalata van az ilyen küzdelmekben, hiszen ezt olyan kaliberű világbajnokokkal is lejátszotta már, mint Alain Prost, Niki Lauda vagy Ayrton Senna. Valóban kemény tárgyalópartner?
– Elég kemény, főleg, amikor a számokról van szó. Érdekes, hogy ennek ellenére egyszer nagyon könnyen meg tudtam egyezni vele Coulthard szerződéséről. Akkor még nem tudtam, de közben Mika Häkkinen már szólt neki, hogy az év végén visszavonul, Ronnak tehát nagy szüksége volt rá, hogy bebiztosítsa a másik versenyzőjét a csapatnál. Megkötöttük az üzletet, és azt gondoltam magamban: „hú, ez könnyen ment!", de nem tudtam, miért. Aztán később megtudtam, miért... De egy másik évben, amikor Davidnek nem ment olyan jól, nagyon megszenvedtem a szerződéssel. Sokszor találkoztunk, és egyezkedtünk biztosításról, fizetésről, különböző dolgokról, tehát minden azon múlik, mekkora szüksége van az adott versenyzőre. De más csapatoknál is előfordul, hogy az egyezkedés közepette egyszer csak annyit mondanak: „rendben van, akkor befejeztük a tárgyalást, sikerült tönkretenned a versenyződet". Szóval megpróbálnak bűntudatot kelteni benned, mintha cserbenhagytad volna az általad képviselt pilótát. Az istállók sokkal szívesebben tárgyalnak magával a pilótával, semmint annak menedzserével, mert a versenyzőt tudják érzelmileg befolyásolni: „gyerünk, ne hülyéskedj már, megcsináljuk neked ezt, megcsináljuk neked azt, egy csomó új fejlesztésünk lesz, ez a te igazi otthonod, stb...". A pilótára sokkal inkább lehet így hatni, mint a menedzserre.

– Mennyire kell ügyesnek lenni ahhoz, hogy az ilyen játszadozások célt érjenek?
– Amit menedzseri munkám során megtanultam, hogy az F1-es világ nagyon kicsi, tehát nem igazán tehetsz úgy, mintha tárgyalnál egy másik csapattal, miközben nem ez a helyzet. Hiszen ebben a zárt közösségben elég csak egy telefont megereszteni a másik istálló vezetőjének, és rögtön kiderül az igazság. Senna volt az, aki igazán meg tudta szorongatni Dennist, mert tudta, hogy a McLarennek szüksége van rá.

– Vannak speciális jellegzetességei a mclarenes szerződéseknek?
– A mclarenes szerződések jogi értelemben fantasztikusak. Nincsenek bennük buktatók, kiskapuk, apró trükkök, érthető nyelven fogalmaznak, tehát nagyon fair az egész. A szerződés kizárólag a megkötött egyezség lényegére koncentrál, csak hát addig az egyezségig nehéz eljutni. A legnagyobb bökkenő, hogy a McLarennél semmilyen személyi szponzora nem lehet a versenyzőnek – még a saját magángépére sem tehet szponzormatricákat. Mert ha például nyélbe akarnak ütni egy 30 millió eurós szponzori szerződést, akkor nem akarják, hogy a versenyző mondjuk 100 ezer dollárért a saját szponzorának baseball sapkáját hordja, ne pedig a Vodafone-ét. Amikor tehát a McLarennel tárgyalsz ezért kell nagy hangsúlyt fektetni a fizetésbeli kérdésekre, mert másodlagos kereseted biztosan nem lesz.

– Akkor most egyértelműen a pénzen megy a huzavona Hamilton és a McLaren között?
– Igen, mert a McLarennek jövőre már fizetnie kell a Mercedes-motorokért, 2014-ben ráadásul új erőforrások jönnek, és az sem teljesen világos, milyen szponzorok maradnak vagy jönnek a következő időszakban, vagyis kell nekik a pénz. Az elmúlt időszakban elég egyértelművé tették, hogy csökkenteni akarják a Lewis fizetését, a menedzsment viszont nyilvánvalóan még nagyobb bevételt szeretne kicsikarni.

– De amikor ott a lehetőség egy győztes autóban versenyezni, egy Monacóban élő multimilliomos pilóta miért fektet még mindig ekkora hangsúlyt a fizetésére? Egy bizonyos szint felett már nem teljesen mindegy, hogy 8, 10, vagy 15 millió eurót kap évente?
– Erre Bernie Ecclestone-nak van egy jó mondása, mely szerint az élet olyan játék, amelyben a pénz rúgja a gólt. Ez egyszerű presztízskérdés. Ha Lewis úgy tudja, hogy Alonso 25 millió eurót keres, neki pedig csak 5 milliót kínálnak, akkor alulértékeltnek érzi magát. Azt akarja, hogy megfizessék a képességeiért, és azért hogy kockára teszi testi épségét. Természetesen értem az álláspontját, mert egy idő után tényleg nem lehet többet enni, és egyszerre csak egy sportautót tud vezetni, de amikor egy pilóta azt látja, hogy az NBA-ben vagy a NASCAR-ban 50 milliót fizetnek a sportolóknak, ő is hasonló értéket akar képviselni. Sima presztízskérdés, hogy mennyi pénz van a számlájukon.

– Meddig érdemes elmennie Hamiltonnak ebben játszmában?
– David Coulthardnak igaza van, amikor azt mondja, hogy inkább a teljesítményre kell koncentrálni, mert akkor jönnek majd a győzelmek és a bajnokságok. Szerintem különösen az ő életkorában, ezt kéne megtanulnia Lewisnak is, hiszen máris rengeteg pénze van, és a jövőben ez csak gyarapodni fog.

– És milyen fázisban tarthatnak most a tárgyalások?
– Ez privát üzlet, és a szerződésekben tele vannak bizalmas részekkel, melyeket sosem tárnak majd a nyilvánosság elé, úgyhogy pontosan nem tudhatjuk. De azért az ember nem vak, lát dolgokat, én például mindig elképedek, mennyi tárgyalás folyik a versenyhétvégéken. Néha annyira egyértelmű a helyzet, hogy nem lehet nem észrevenni. Amikor mondjuk egy magángépen zajlik az egyeztetés, akkor a pilóta kotyoghatja ki, mi is történik, vagy valaki csak látta a repülőt, tehát különösen ma, a közösségi média térhódítása idején nagyon nehéz ilyen titkokat megtartani.