F1: Nincs miért aggódnom, lassítottam - Alonso

2012.07.07. 17:16
Címkék
Fernando Alonso nehéz időmérőn szerezte meg pályafutása 21. pole pozícióját, amely 2005 és 2006 után a harmadik számára Nagy-Britanniában. A spanyol 2010 ősze óta először indulhat a pole-ból, már ha nem büntetik meg – a második szakaszban sárga zászlós körben futotta a legjobbját, de nem aggódik, mert Romain Grosjean balesetének helyszínén kellőképpen lelassított, amit az időmérő szerkezet is alátámaszt.

„Nehéz körülmények között kellett gyorsan vezetnünk, nagyon fontos volt, hogy megőrizzem a hidegvéremet. A második szakaszban a piros zászló miatti másfél órás szünetben Felipével együtt kiesésre álltunk, de sikerült továbbjutnunk, és aztán el kellett döntenünk, milyen gumival menjünk ki a boxból a harmadik szakaszban – mondta Alonso. – Nem könnyű nagyobb hiba nélkül körbemenni ilyen vizes pályán. Csaknem két év telt el a legutóbbi rajtelsőségem óta. Ha ilyenek maradnak a körülmények, nem sokat ér a pole, de legalább az elején tisztán láthatok. "

A spanyolnak felhozták, hogy a második etap végén akkor érte el legjobb időeredményét, amikor Romain Grosjean megcsúszása miatt sárga zászlót lengettek.

„Nem akkor értem el a legjobb részeredményemet a harmadik szektorban, éppen azért, mert a sárga zászlók miatt lassítottam. Éppen ezért nincs okom aggódni" – felelte a spanyol.

 

 

Legfrissebb hírek

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
27 perce

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
31 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
53 perce

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
1 órája

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
1 órája

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
2 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
2 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
2 órája