F1: hatmilliárd forint fölé nőtt a Magyar GP jogdíja

MTI MTIMTI MTI
2012.06.27. 10:41
Több mint 600 ezer dollárral emelkedett a 2012-es Formula–1-es Magyar Nagydíj megrendezésének jogdíja. A keddi Magyar Közlönyben megjelent 1214/2012. kormányhatározatban az áll, hogy az idén kifizetendő jogdíj összege 26 676 638 dollár (körülbelül 6.1 milliárd forint). A kormány egyúttal visszavonta az 1093/2009-es határozatot, amelyben a 2012-es futam megrendezésének jogdíját 26 070 358 dollárban (kb. 5.9 milliárd forint) rögzítették.

Nem változott az, hogy a 2012 utáni években kifizetendő jogdíj összege az előző éves jogdíj 7.5 százalékával emelkedik (ezt 2009-ben alkudták ki a futam szervezői az azt megelőző, világszerte érvényben lévő tízszázalékos növekedésről). Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt keddi határozatban az áll, hogy az érintett minisztereknek kell gondoskodniuk arról, hogy a jogdíjfizetéshez szükséges költségvetési támogatás „törvényekben való tervezését folyamatosan biztosítsák úgy, hogy az adott évre esedékes rendezői jogdíj kifizetéséhez szükséges forrás fedezetét az adott év költségvetésébe betervezik.”

A Hungaroring Sport Zrt.-nek jelenleg 2016-ig van érvényes szerződése a világbajnoki sorozat kereskedelmi jogait birtokló Formula One Administration Ltd.-del a mogyoródi futam megrendezésére. Az idei Magyar Nagydíjat július 29-én rendezik meg a Hungaroringen.

Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
1 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
3 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
7 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
9 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
10 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
16 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
17 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
18 órája