F1: Hamilton hallgat, Maldonado vádaskodik

2012.06.24. 17:04
Címkék
Az Európai Nagydíj sportfelügyelő-testülete maga elé idézte Lewis Hamiltont és Pastor Maldonadót, akik a valenciai futam utolsó előtti körében a 3. helyért csatázva összeütköztek egymással. Hamilton a gumifalnak repült, és azonnal kiesett, míg Maldonado a 10. helyre behozta sérült autóját.

„Hamilton megpróbált kitenni a pályáról, és nem hagyott nekem elég helyet, nem tudtam elkerülni a balesetet. Nem tudom, miért vezetett így, nagyon agresszív volt" – mondta Maldonado, aki a tavalyi Monacói Nagydíj hajrájában is ütközött Hamiltonnal, akkor a hatodik helyezéstől esett el az angol hibájából. Ezúttal viszont őt hozhatják ki bűnösnek, hiszen autójával elhagyta a pályát, mielőtt arra visszatérve nekiment a McLarennek.„Hamilton megpróbált kitenni a pályáról, és nem hagyott nekem elég helyet, nem tudtam elkerülni a balesetet. Nem tudom, miért vezetett így, nagyon agresszív volt" – mondta Maldonado, aki a tavalyi Monacói Nagydíj hajrájában is ütközött Hamiltonnal, akkor a hatodik helyezéstől esett el az angol hibájából. Ezúttal viszont őt hozhatják ki bűnösnek, hiszen autójával elhagyta a pályát, mielőtt arra visszatérve nekiment a McLarennek.

Hamilton a verseny után a BBC-nek nyilatkozva visszafogta magát (volt ideje lehiggadni, amíg az autója roncsától visszaért a paddockba). „Nagyon gratulálok Fernandónak. Nehéz versenyem volt, néha előfordul az ilyen, együtt kell élnünk ezzel. Messze voltunk a győzelemtől" – mondta Hamilton, aki nem tudta megtörni a győztesek átkát a következő futamon, és a boxkiállásakor két helyezést is veszített bal első kerekének lassú kicserélése miatt.

Legfrissebb hírek

Gavrics az ETO FC-t juttatta előnyhöz, Guerrero egyenlített

Labdarúgó NB I
2 perce

A Puskás Akadémia hamar előnybe került a Paks ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Ödegaard révén a második félidő elején is betaláltak a londoniak: Arsenal–Manchester City 3–0

Angol labdarúgás
18 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
22 perce

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
22 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer az 50., Kaizinger az 57. helyen zárt lovastusában

Egyéb egyéni
23 perce

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
24 perce

Rg-vb: dupla brazil siker az együttes kéziszercsapatoknál

Torna
31 perce