F1: Gerstl Péter veszi át Frank Tamás feladatkörét a Hungaroringen

T. A.T. A.
2012.06.07. 11:01
null
Gyulay szerint Frank nélkül már az idei futam <br />sem lesz könnyű (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
Gerstl Péter látja el a jövőben a kedden elhunyt Frank Tamás feladatait a Hungaroring Sport Zrt.-ben, azaz ő lesz a felelős a külföldi kapcsolattartásért.

Frank Tamás meghatározó alakja volt a hazai Formula– 1-nek, ehhez kétség sem fér, tragikus halála után egy nappal a külföldi szakportálok már felvetették, a magyarok aggódhatnak a nagydíjuk miatt. Vajon tényleg aggódnunk kell…?

Még tart a sokk, amelyet Frank Tamásnak, a Hungaroring Sport Zrt. alelnökének tragikus halála okozott, közben pedig már kezelni kell a rémhíreket (amelyeknek van alapjuk), melyek szerint a sportvezető halálával a Magyar Nagydíj léte is veszélybe került. Szögezzük le gyorsan: a pálya szerződése 2016-ig szól, vagyis a futamunk addig biztosan szerepel a versenynaptárban, ám ahhoz, hogy meghosszabbítsák a szerződést, jó néhány feltételnek teljesülnie kell.

Nem titok, Gyulay Zsolt elnök is beszélt már róla többször a nyilvánosság előtt, hogy fejlesztésekre lenne szükség, amihez meg persze pénz kell, s most, hogy elszakadt egy fontos szál Bernie Ecclestone-nal, egyre sürgetőbbek ezek a problémák.

A németek azt írják (persze amellett, hogy felsorolják az első hírek szerint szívelégtelenségben elhunyt Frank Tamás érdemeit), hogy a magyar szakember és Ecclestone kapcsolata tartotta az elmúlt években hazánkban a száguldó cirkuszt – miközben Európában egyre több pálya kapitulált, és eltolódtak a hangsúlyok Ázsia és Amerika irányába. Tényleg így van: a magyar futam a mostaniak közül a harmadik, megszakítás nélkül legrégebben szereplő helyszín a naptárban – 27-nél többször egyhuzamban csak Monacóban és Monzában volt verseny… Ez többek között annak köszönhető (a külföldiek szerint nagymértékben), hogy Frank Tamás jó viszonyt ápolt az F1 mindenható urával, Bernie Ecclestone-nal, így pedig a viadal hosszú távú jövője szerintük eléggé megkérdőjelezhető. Különösen úgy, hogy Oroszországban is épül a pálya…

Az ügyről Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnökét kérdeztük.

„Tény, Frank Tamás személye nagyban hozzájárult, hogy a Formula–1-es cirkusz minden évben idelátogatott, hogy itt maradt, és hogy folyamatosan meghosszabbították a szerződésünket, amely jelenleg 2016-ig szól. Beszéltünk Bernie Ecclestone- nal, aki hozzánk hasonlóan megrendült, és döbbenten áll a tragédia ténye előtt. Ami a Magyar Nagydíjat illeti, nekünk muszáj tovább dolgoznunk, Ecclestone úr pedig úgy döntött, Frank Tamás üzlettársa, Gerstl Péter lássa el mostantól azt a feladatot, amelyet az utóbbi tizenöt évben Tamás – vagyis legyen ő a felelős a külföldi kapcsolatokért. Én pedig mint elnök továbbra is teljesítem az államnak vállalt kötelezettségünket, és operatív irányítója vagyok a cégnek. Szerdán csapatgyűlést tartottunk, és mindent megbeszéltünk, ennek ellenére az idei Formula–1-es futam nem lesz könnyű, Tamást ugyanis rettenetesen nehéz pótolni” – mondta Gyulay Zsolt.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
4 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
7 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
25 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
25 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
30 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik