Holtversennyel zárult a második mugellói tesztnap

Vágólapra másolva!
2012.05.02. 19:01
null
Grosjean sokáig egyedül vezetett a második napon (Fotó: Reuters)
Címkék
Romain Grosjean és Kobajasi Kamui ezredre megegyező eredménnyel zárta a Formula–1-es csapatok egyetlen évközi kollektív tesztjének második napját az olaszországi Mugellóban. A Lotus francia pilótája még a délelőtt folyamán futotta meg legjobb idejét, amivel sokáig egyedül állt az élen, Kobajasi azonban a tesztnap végén beérte.

 

Bár a kollektív teszt második napjának reggelén még nedves volt az aszfalt, a száraz körülmények miatt folyamatosan javult a pálya állapota, így a csapatoknak lehetősége nyílt rá, hogy utolérjék magukat a Mugellóra tervezett programjukkal. A legtöbben aerodinamikai teszteket végeztek, így nem a minél jobb időeredmény elérése volt az elsődleges szempont.

Mark Webber futotta az első mért kört, majd a keddi napon csak pár ellenőrző kört menő Michael Schumacher vette át a vezetést. Ezt követően Romain Grosjean állt az élre, aki 11 óra fele megfutotta az addigi leggyorsabb kört, amivel sokáig vezetett is. Legközelebb Webber állt hozzá a délelőtt folyamán, de négy tizeden belülre nem tudott kerülni. Felipe Massa több alacsony sebességű szakaszt is teljesített, azonban így is ott tudott lenni Grosjean és Webber mögött.

Sebastian Vettel váltotta az ebédszünet után Webbert, míg a McLarennél kiemelt figyelmet fordítottak a kerékcserék gyakorlására. A német világbajnok 64 kört tett meg délután, és csapattársát megelőzve, két tizedre zárkózott fel Grosjeanhoz.

Schumacher több hosszú etapot teljesített, összességében pedig a legtöbb, 144 körrel zárt. Rajta kívül csak Massa (106) és Vitalij Petrov tett meg több mint 100 kört.

A csattanó a végére maradt, a korábban kicsúszó Kobajasi négy perccel a vége előtt ezredre azonos időt futott Grosjeannal.

Paul di Restának a hidraulikájával akadt gondja, így délelőtt nem tudott mért kört futni, és délután is csak 14-et tett meg.

Mint ismert, a McLaren szerint lehetetlen ezen a gyakorláson megoldást találni a gumigondokra, így a wokingiak vezetősége már nem a kedden Budapesten bemutatót tartó Jenson Buttont vagy csapattársát, Lewis Hamiltont küldte a tesztre. A csapatok közül egyedül a HRT maradt távol a teszttől: a spanyol alakulat Németországból Ibériába költözik, ami felemészti az energiáját.

FORMULA–1-ES TESZT, MUGELLO, 2. NAP
1. Romain Grosjean Lotus-Renault 1:21.603
2. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:21.603
3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:21.825
4. Mark Webber Red Bull-Renault 1:21.997
5. Felipe Massa Ferrari 1:22.257
6. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari 1:22.422
7. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1:22.588
8. Michael Schumacher Mercedes 1:23.404
9. Charles Pic Marussia-Cosworth 1:23.982
10. Vitalij Petrov Caterham-Renault 1:24.312
11. Gary Paffett McLaren-Mercedes 1:24.480
12. Timo Glock Marussia-Cosworth 1:24.499
13. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:24.749
14. Bruno Senna Williams-Renault 1:24.842
Az eredmények nem hivatalosak.
Legfrissebb hírek

Muszukajev visszavágott az olimpiai bronzmeccsért, már Bajcajev is negyeddöntős a vb-n

Birkózás
30 perce

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
36 perce

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
42 perce

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
1 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
1 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
1 órája

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
1 órája

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik