Formula-1: Alonso volt a leggyorsabb a mugellói teszt első délelőttjén

Vágólapra másolva!
2012.05.01. 14:08
Címkék
Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Formula–1-es csapatok egyetlen évközi kollektív tesztje első napjának délelőtti szakaszán. A Ferrari hazai pályáján a Scuderia spanyol pilótája a csapat új alkatrészeit használva több mint egy másodpercet vert Mark Webberre, a Red Bull ausztrál versenyzőjére.

A keddi edzésnap esőben, vizes pályán kezdődött, majd lassan felszáradt a pálya. Délelőtt elsőként Jean-Éric Vergne Toro Rosso-Ferrarija állt le a ringen, majd szinte egyszerre okozott piros zászlós szünetet Alonso Ferrarija és Nico Rosberg Mercedese.

A csapatok elsősorban az új fejlesztéseiket tesztelik Mugellóban, ahol a Pirelli azt reméli, sikerül előrelépni az első négy versenyen problémás gumik ügyében. A McLaren ugyanakkor ebben nem hisz, a wokingiak vezetősége már csak azért sem Jenson Buttont és Lewis Hamiltont küldte a tesztre, mert szerinte lehetetlen ezen a gyakorláson megoldást találni a gumigondokra.

„A pálya vonalvezetése csak Silverstone-éhoz hasonlít, de mivel teljesen más az aszfalt, az itteni tapasztalatokat nem tudjuk kamatoztatni" – mondta a teszt előtt Paddy Lowe, a csapat műszaki vezetője, hozzátéve, hogy inkább nyűg az istálló számára a teszt, mert a versenyekre utazó személyzet így nem mehetett el pár nap szabadságra az idény megerőltető, július végéig tartó szakasza előtt.

A csapatok közül egyedül a HRT maradt távol a teszttől: a spanyol alakulat Németországból Ibériába költözik, ami felemészti az energiáját.

FORMULA–1-ES TESZT, MUGELLO
1. NAP, AZ ÁLLÁS A DÉLELŐTTI SZAKASZ UTÁN
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:22.444
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:23.648
3. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:23.891
4. Jérome d'Ambrosio belga Lotus-Renault 1:24.048
5. Nico Rosberg német Mercedes 1:24.100
6. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:24.736
7. Oliver Turvey brit McLaren-Mercedes 1:25.303
8. Jules Bianchi francia Force India-Mercedes 1:25.475
9. Rodolfo González venezuelai Caterham-Renault 1:27.197
10. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:27.359
11. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:29.179
Az eredmények nem hivatalosak

 

Legfrissebb hírek

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
25 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
48 perce

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
52 perce

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
1 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik