F1: Schumi a Pirellivel egyeztetett, riválisai nem értik a gondját

Vágólapra másolva!
2012.05.03. 17:30
Címkék
Michael Schumacher a Formula–1-es csapatok mugellói tesztjén meglátogatta a csapatoknak gumit szállító Pirelli szakembereit, akikkel vélhetően az idei versenygumik minőségéről tárgyalt. A Bahreini Nagydíj után az abroncsok rossz minőségére panaszkodó némettel ellentétben riválisai nem látnak súlyos problémát a gumik terén.

„Nem tudom, miről beszélgettek, nem voltam ott – mondta Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója. – A következő idényre még lágyabb gumikat gyártunk, a gumik kopása pedig ilyen marad, amíg nem kérnek mást tőlünk. Amikor először leültünk a csapatokkal, azt mondták, a 2010-es Kanadai Nagydíj legyen a példa, amelyet követni kell. Erre törekedtünk, és izgalmasak is a versenyek."

Mark Webber szerint nem szabad változtatni a gumik minőségén.

„Mi, pilóták azt szeretnénk, ha a lehető legjobb köridőket érnénk el, és az autó mindig tökéletesen menne alattunk, a gumik kiválóan tapadnának. Csakhogy amikor jók voltak a gumik, a versenyek nem voltak izgalmasak.Nehéz olyan megoldást találni, ami mindenkinek megfelel, de most nem is kell, hiszen a közönség kiválóan szórakozik" – mondta Webber.

Nico Rosberg, Schumi csapattársa is hasonló véleményen van.

„Nagyon nehéz feladat előtt állnak a mérnökök, meg kell érteniük, miért viselkednek más-más pályán másképpen a gumik, és nagyon nagy a verseny azért, hogy mielőbb megtaláljuk a rejtély kulcsát. Ez nagyon érdekessé teszi az idényt, ennél érdekesebb nem is lehetne a Formula–1” – mondta Rosberg.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
11 perce

Muszukajev visszavágott az olimpiai bronzmeccsért, már Bajcajev is negyeddöntős a vb-n

Birkózás
40 perce

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
46 perce

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
51 perce

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
1 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
1 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
1 órája

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik