F1: Hamilton és Button lemondott a győzelemről, túl lassú a McLaren

2011.07.09. 15:49
Címkék
A Brit Nagydíjon a 10. rajtkockát megszerző Lewis Hamilton nem nagyon akart az eredményéről beszélni a BBC-nek, az elmúlt hetekben több kényes nyilatkozatot is adó McLaren-pilóta inkább biztonságos vizekre evezett, és a közönségről beszélt. Úgy tűnik, az időmérő 3. szakaszában használt gumikon száguldó angol lemondott a győzelemről, ami rajthelyét tekintve nem csoda.

„Mit mondhatnék? A közönség csodálatos, elképesztő, mekkora támogatást kapunk, remélem, vasárnap vissza tudunk adni valamit, és szerzünk néhány pontot – mondta Hamilton. – Talán van előttem néhány srác, akinél gyorsabb lehetek, de nem lesz könnyű előzni ezen a pályán. Érdekes lehet a verseny, örülök, hogy ilyen nagy támogatást kapunk.”

Jenson Button sem felhőtlenül elégedett, a csapattársát fél másodperccel megelőző 2009-es világbajnok az 5. helyről rajtolhat.

„A helyezésem nem rossz, de a sebességünk elszomorító. Nem volt tökéletes a köröm, az autó nem kiegyensúlyozott – mondta Button, aki 11 Brit Nagydíján egyszer sem végzett dobogós helyen. – Nem tudom, hová tűnt a sebességünk, nem hiszem, hogy az autónk 1.3 másodperccel gyengébb lenne a Ferrarinál.”

Legfrissebb hírek

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
8 perce

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
19 perce

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
20 perce

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
26 perce

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
47 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
57 perce

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
1 órája

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik