Formula-1: Webber odaszúrt a Red Bull-istálló osztrák tanácsadójának

Vágólapra másolva!
2011.06.25. 16:40
Címkék
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája ugyan nem tudta megverni csapattársát, Sebastian Vettelt az Európai Nagydíj pole pozíciójáért folyó küzdelemben, második helyezésével bebizonyította, hogy az istállónak nem ártott a kvalifikációs motorbeállítások megtiltása. Az asztrál az időmérő után kihasználta az alkalmat, és odaszúrt Helmut Markónak, a csapat tanácsadójának, akivel nem igazán szívelik egymást.

„Már milliószor elmondtuk, hogy nem vártunk nagy változást, és nekünk lett igazunk – mondta Webber, majd Marko napokkal ezelőtt adott nyilatkozatára is kitért. – Túl sokat beszéltek és írtak erről a jelentéktelennek tűnő részletről, fel lett fújva, pedig semmi különös sem volt a háttérben. Sajnos a csapatunk is ludas ebben, olyan emberek is sérelmezték a szabálymódosítást, akiknek nem nagyon van fogalmuk a technikai háttérről."Marko napokkal ezelőtt adott nyilatkozatára is kitért. – Túl sokat beszéltek és írtak erről a jelentéktelennek tűnő részletről, fel lett fújva, pedig semmi különös sem volt a háttérben. Sajnos a csapatunk is ludas ebben, olyan emberek is sérelmezték a szabálymódosítást, akiknek nem nagyon van fogalmuk a technikai háttérről."

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
20 perce

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
41 perce

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
59 perce

Ausztrál győztese lett az 50. salakmotoros Debrecen Nagydíjnak

Egyéb autó-motor
1 órája

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2 órája

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik