Formula-1: Háromszor kellett átverekednem magam a mezőnyön - Button

Vágólapra másolva!
2011.06.13. 00:21
Címkék
Jenson Button öt kerékcseréje és egy boxutcai áthajtásos büntetése ellenére megnyerte a Kanadai Nagydíjat, amelyen háromszor kellett átküzdenie magát a mezőnyön, 29 körrel a leintés előtt pedig még az utolsó helyen állt. A záró körben érte utol a szinte végig vezető Sebastian Vettelt, akit hibázásra kényszerített, és megszerezte idei első győzelmét – ismét bizonyítva, hogy a változékony időjárási körülmények között ő az úr.
„Nem tudom, mit mondjak, nagyon hullámzó és szenvedélyes órákon vagyok túl – mondta Button a leintés után. – Először jött a baleset Lewiszal. Nem láttam, hogy hol jön, nem akartam nekimenni, már bocsánatot is kértem tőle. Attól kezdve folyamatos küzdelem volt a verseny. A büntetés után háromszor kellett átverekednem magam a mezőnyön, aztán az utolsó körben Seb mögé értem, ő a vizes részen próbált meg fékezni, kicsúszott, és elmentem mellette. Úgy is csodás verseny lett volna, ha nem nyerek, de így életem legjobbja."
Legfrissebb hírek

Takács Boglárka és Halász Bence az év legjobb atlétája

Atlétika
8 perce

Fölényes Volán-siker született az osztrák hokiliga első magyar rangadóján

Jégkorong
42 perce

Négy gólt rúgott a Nyírbátor a Kecskemétnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
56 perce

Erste Liga: a DVTK idegenben, a DEAC hazai pályán nyert

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: Lei ezüstérmes a szombathelyi nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
1 órája

Három magyar érem a zágrábi cselgáncs Grand Prix első napján

Egyéb egyéni
1 órája

A Honvéd parázs meccsen győzte le a Dunaszerdahelyt

Minden más foci
1 órája

Női labdarúgás: megvan a magyar válogatott vb-selejtezős programja

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik