Formula-1: Csúcsformában vagyok, mégis rossz szezonom van - Alonso

Vágólapra másolva!
2011.06.23. 20:40
Címkék
Fernando Alonso szerint annak ellenére sem reménytelen a helyzete a Ferrarival, hogy az idény eddigi versenyein szinte lehetetlen követelmény volt a futamgyőzelem megszerzése. A kétszeres világbajnok spanyol szerint van idő a feljavulásra, s rajta semmi sem fog múlni, mert élete legjobb formáját hozza.
„A Ferrarinak kötelessége, hogy minden versenyen amelyen rajthoz áll, a győzelemért csatázzon. Elvárják az emberek, hogy nyerjünk, de ez olykor lehetetlen követelés – mondta Alonso csütörtökön Valenciában. – Tiszteljük az ellenfeleinket, és tudjuk, hogy nehéz, néha lehetetlen legyőzni őket, de nem adjuk fel, az a célunk, hogy ezen változtassunk. Ami engem illet, az eddigi hét verseny életem legjobb hét futama volt, a csapattársammal szemben jól teljesítettem az időmérőkön, jól rajtoltam, most vagyok csúcsformában, mégis rossz az idényünk eddig. A legjobb autó kell, és akkor reménykedhetünk, de ehhez idő kell, és még rengeteg időnk van."
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
1 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
1 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
2 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
2 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
2 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik