Formula-1: Alonso lát esélyt a győzelemre Valenciában

Vágólapra másolva!
2011.06.21. 12:29
Címkék
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája szerint jó esélye van arra, hogy versenyképes legyen és talán a szezonbeli első győzelmét is megszerezze Valenciában, a Formula–1-es Európai Nagydíjon.

„Tisztában vagyok vele, hogy szurkolóink a szezon első Ferrari-sikerére várnak, és biztosíthatok mindenkit, hogy velünk sincs ez másképp. Az előző két versenyen megmutattuk, hogy képesek vagyunk nyerni, Monacóban már nagyon közel voltunk az első helyhez, aztán Kanadában az időmérő alapján is látszott, hogy ha végig versenyben tudok maradni, jó eredményt érhetek el. Most egy olyan pályán szerepelünk majd, amely hasonló adottságú, mint a montreali, így ott is képesnek tartom magunkat a győzelemre" – latolgatta az esélyeit a spanyolországi futam előtt a kétszeres világbajnok.

Alonso abban is reménykedik, hogy jóra fordulnak a dolgai.

„Hiszek abban, hogy a balszerencse és a szerencse kiegyenlíti egymást, s ez az íratlan szabály talán az autósportra is igaz. Alig várom már, hogy az elmúlt idény óta tartó pechszériám véget érjen, és ismét mellém álljon a szerencse" – reménykedett Alonso.

A spanyol jelenleg az ötödik helyen áll a világbajnoki pontversenyben, a hátránya viszont tetemes, 92 pont az éllovas Sebastian Vettelhez képest.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
13 perce

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
53 perce

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
58 perce

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
1 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
1 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik