F1: Hagyják békén Hamiltont, ő legalább versenyez! - Ecclestone

Vágólapra másolva!
2011.06.16. 10:58
Címkék
Bernie Ecclestone, a Formula–1 gazdasági vezetője Lewis Hamilton védelmére kelt, az Independentnek adott interjújában azt mondta a legutóbbi két futamon több vetélytársával is összeütköző, ezzel sokak bírálatát kiváltó McLaren-pilótáról, hogy jogtalanok az őt érő kritikák. Ecclestone egyetért Rubens Barrichellóval abban, hogy Hamilton stílusa leginkább Ayrton Sennáéra hasonlít.

„Helytelenül bírálják Lewist, aki a leginkább megadja nekünk azt, amit szeretnénk: a bátor autóversenyzést – mondta Ecclestone. – Ha azt elemezzük, ki milyen eredményeket ért el az autójával, nem lehet rá panasz, mint ahogy Sebastian Vettelre és Jenson Buttonra sem. Ne fenyegessék büntetésekkel, hagyják versenyezni őt, mert a nézőközönség erre kíváncsi.”

„Jó barátja voltam Ayrton Sennának, és Lewis rá emlékeztet. Vakmerő versenyzők, akiket lélegzet-visszafojtva bámult a közönség – folytatta Ecclestone. – Volt Lewisnak egy-két megkérdőjelezhető megmozdulása, de ha valaki nemcsak az élmezőnyt nézi, hanem hátrébb is körülnéz, több ilyet láthat.”

Legfrissebb hírek

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
13 perce

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
1 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
1 órája

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2 órája

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
2 órája

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli, német válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik