Formula-1: Heidfeld bebizonyította, hogy jó helyettese Kubicának

Vágólapra másolva!
2011.04.10. 13:14
Címkék
Nick Heidfeldről a Malajziai Nagydíj előtt azt mondták, gyenge ausztráliai teljesítménye miatt kikerülhet a Renault-istállóból, amelybe Robert Kubica súlyos februári ralibalesete miatt hívták be a lengyel helyettesítésére. Sepangban harmadik helyezésével bizonyította, hogy igenis jó döntés volt hozzá fordulni. A német pilóta elsősorban a jó rajtjának tudta be, hogy felállhatott a dobogóra.
„Az Ausztrál Nagydíjnál is sokat jöttem előre a rajtnál, de a 18. helyről nem volt nehéz. Azt hittem, a hatodik rajtkockából lehetetlen lesz felülmúlni, de sikerült – mondta Heidfeld, aki legutóbb két éve, ugyanitt állhatott fel a dobogóra. – Miután elmentem Lewis mellett, Sebastiant is célba vettem, de figyelt a tükörben, és gyorsabb is volt nálam. Az első boxkiállásom előtt a gumik nagyon gyorsan koptak, kis cafatok repültek le róla, és szóltam a boxba, hogy ki kellene jönni, de azt mondták, menjek még, hogy megússzuk három boxkiállással. A végén a kemény keverékű gumijaim elkoptak, Webber feljött rám, de aztán az ő gumijai is elszálltak, így megőrizhettem a harmadik pozíciót.”
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
15 perce

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
34 perce

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
50 perce

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
1 órája

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
1 órája

Az FTC 41 gólos meccsen szerezte meg harmadik győzelmét a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hét gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik