F1: Ha nincs KERS-em a rajtnál, minden másképp alakul - Vettel

Vágólapra másolva!
2011.04.10. 12:37
Címkék
Sebastian Vettel a rajtnál jól működő KERS-ének és Nick Heidfeld Lewis Hamiltonnal szemben végrehajtott korai előzésének tudja be, hogy sikerült megnyernie a Malajziai Nagydíjat. A Red Bull német pilótája 24 ponttal előzi meg Jenson Buttont a tabella élén.
„Jól indultam, de Lewis gyorsan mögém ért, keményen támadott, ezért örültem neki, hogy a kanyar után nem őt, hanem egy fekete autót láttam a visszapillantó tükörben. Nagyon sok múlt ezen, sokat segített a verseny első szakaszában – mondta Vettel. – Könnyebben tudtam így irányítani a verseny történéseit, és az is jó volt, hogy a végén Jenson került mögém, könnyebben kézben tartottam a futamot. A KERS nem működött rendesen, de legalább most tudtam használni, nem úgy, mint az idénynyitón. Ha a rajtnál nem lett volna a kocsimban, biztosan nem tartottam volna meg az első helyemet, és másképp alakult volna a verseny.”
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
15 perce

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
34 perce

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
50 perce

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
1 órája

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
1 órája

Az FTC 41 gólos meccsen szerezte meg harmadik győzelmét a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hét gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik