F1: megújították a sanghaji pálya licencét, biztosan lesz Kínai GP

Vágólapra másolva!
2011.03.23. 15:54
Címkék
Nem talált kifogást a Nemzetközi Automobil-szövetség vizsgáló bizottsága az április 17-ei Kínai Nagydíjnak otthont adó sanghaji versenypályán, így elhárult az akadálya a viadal megrendezésének. A pálya új licence három évre szól.

A tavalyi versenyen az 1-es, a 8-as és a 14-es kanyart kifogásolták a csapatok, ezért kérték meg arra az FIA-t, hogy szigorúan járjon el a tavaly lejáró licenc meghosszabbításánál. A kanyarokat azonban Charlie Whiting versenyigazgató szerint sikerült kielégítően felújítani.

A Kínai nagydíj szervezői az elmúlt hetekben 2017-ig meghosszabbították versenyrendezési szerződésüket – állítólag elérték Ecclestone-nál, hogy az eddigi jogdíj felét fizessék ki, azaz évi 45 millió dollárról alig több mint húszmillióra alkudták le a jogdíjat, azaz egy szintre a Magyar Nagydíjéval.

Az idén a Bahreini Nagydíjat törölték, az F1-ben ebben az évben bemutatkozó Indiai GP mellett a kínaiak versenye függött attól, hogy az FIA elfogadja-e a pályát. Indiáról később döntenek, s ha Japánban tovább súlyosbodik a helyzet, az is előfordulhat, hogy elmarad a szuzukai viadal.

Legfrissebb hírek

Nagy Miklós: Organikusan próbálunk építkezni

Labdarúgó NB II
18 perce

Ted Dent a Bolzano ellen debütál a Fehérvárnál az ICEHL-ben

Tenisz
22 perce

„Alakítsuk együtt a sport jövőjét!” – Dudás Hunor, a Sport Forum Hungary szervezője

Egyéb egyéni
39 perce

Megelégelték a kritikákat: megújul az NBA All Star-gála

Amerikai sportok
42 perce

José Calderón: Nem térünk le az útról a ZTE-nél, jönnek majd az eredmények

Labdarúgó NB I
1 órája

A Veszprémnek minden esélye megvan a javításra Norvégiában

Kézilabda
1 órája

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
1 órája

Az örmények csatára szerint Magyarországnak topválogatottja van

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik