A Formula–1-ben szereplő Hispania-istálló alkatrészhiány miatt törölte szombatra tervezett tesztjét, így akárcsak tavaly, ebben az évben is tesztelés nélkül vág neki az idénynek. A csapat a Barcelonában szakadó eső miatt egyébként sem nagyon tudna érdemi munkát végezni (a Ferrari, a Mercedes, a McLaren és a Williams azért megpróbálja a körözést a Circuit de Catalunyán).
A csapat hivatalos közleménye szerint az autót a péntek déli leleplezése utáni órákban és szombat délelőtt azért nem tudták pályára küldeni, mert néhány felfüggesztési elem fennakadt a vámon. A Hispania helyzetére jellemző, hogy a mezőny egyetlen spanyol alakulataként ilyen okok miatt képtelen részt venni a spanyolországi tesztelésen.
Az autót egy németországi gyárban rakják össze, de akkor is furcsa, hogy az Európai Unión belül ilyen előfordulhat…
Az istálló tavaly sem tudott tesztelni a szezon előtt, majd a Lotushoz és a Virginhez hasonlóan pont nélkül zárta az idényt. A másik két új csapat viszont ezt a felkészülést már viszonylag hatékonyan végigcsinálta.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





