Brawn: Túl nagy a lemaradásunk, futhatunk az eredmények után

Vágólapra másolva!
2011.03.04. 12:55
null
Nico Rosberg autója csak szinte üres tankkal és új gumikkal volt versenyképes (Fotó: Action Images)
Címkék
Ross Brawn, a Formula–1-es Mercedes-istálló főnöke elismerte, hogy a gárda új autója körönként egy másodperccel lassabb a többi élcsapat új négykerekűjénél. A jövő heti teszten jönnek a fejlesztések, amelyektől a brit szakember a felzárkózást várja.

Ross Brawn elismerte, hogy a Mercedes-istálló az új autó gyenge teljesítménye miatt olyanra vetemedett a barcelonai tesztelésen, amit ritkán tesznek meg az élcsapatok a felkészülés ezen szakaszában: időmérő szimulációt teljesítettek Nico Rosberggel a volánnál. A német az utolsó előtti napot az élen is zárta, de Felipe Massa egy nappal később fél másodpercet vert a németre.

„A barcelonai teszten Nico ment egy kört kevés üzemanyaggal és vadonatúj szuperlágy gumikkal, és így összesítésben a második helyen zárta a négynapos gyakorlást. Összességében azonban nem állunk ilyen jól" – mondta Brawn arra utalva, hogy a tesztelésen könnyű meghamisítani a valós erősorrendet, hiszen kevés csapat hajt végre időmérős szimulációt az idény előtti teszteken.

„Egy másodperccel vagyunk gyengébbek annál, ahol most állnunk kellene, azaz az élcsapatokhoz képest – állapította meg Brawn. – A következő fejlesztéseinkkel egy másodperces javulást kell elérnünk, és hiszek benne, hogy ez megvalósítható. Ugyanakkor a többiek sem ülnek a babérjaikon, ha ők is javulnak, semmi sem változik, és futhatunk az eredmények után."

Brawn elárulta, hogy az eddigi teszteken használt autóval az egyszerűségre törekedtek, hogy minél kevesebb problémába ütközve tudják kipróbálni a KERS-t és az új gumikat, de a jövő heti barcelonai teszten az autó teljesítménye kerül a középpontba.

Az autón elsősorban a kipufogórendszert kellett átalakítani, állítólag ezt a munkát megnehezítette, hogy a kocsi oldaldoboza csak sokadjára ment át a törésteszten.

Az idény előtti utolsó tesztet keddtől szombatig tartják meg Barcelonában, az öt napból mindegyik istálló csak négyet tölthet száguldással – a Mercedes szerdától szombatig gyakorol.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
23 perce

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
24 perce

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
25 perce

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
39 perce

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
40 perce

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
56 perce

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
1 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik