Formula-1: Robert Kubica újabb kilencórás műtéten esett át

2011.02.11. 20:13
Címkék
A múlt vasárnap egy raliviadalon súlyos balesetet szenvedett Robert Kubicán újabb kilencórás műtétet hajtottak végre Olaszországban. A lengyel pilóta állapota a körülményekhez képest jónak mondható.

Ezúttal a Renault Formula–1-es pilótájának lábát, vállát és könyökét műtötték meg. Az orvosok tájékoztatása szerint Kubica jobb keze – amelyről röviddel a baleset után az a rémhír terjedt el, hogy amputálni kell – továbbra is jól reagál és már kevésbé van bedagadva.

„Befejeztük a második műtétet a felkarcsonton, amely egy korábbi (2003-as – a szerk.) baleset során egyszer már megsérült. Csontátültetést hajtottunk végre, és egy nagy fémlemezt is behelyeztünk – nyilatkozta a kórház ortopédiai osztályának vezetője, Francesco Lanza. – Most a felkarcsont elülső részét tettük rendbe, a hátsó része majd ezután kerül sorra."

Ez utóbbi beavatkozást egy harmadik operáció során végzik majd el az orvosok.

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
13 perce

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a női kardozók limai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
36 perce

Rokkó kétszer is bevágta a románoknak!

Magyar válogatott
39 perce

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
56 perce

F1, Kanadai Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
1 órája

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik